2020. április 9., 12:14

Egyre valószínűbb a Forma-1 zárt kapus rendezése

A Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság irányítói vizsgálják annak a lehetőségét, hogy milyen módon rendezhetnének zárt kapus futamokat, amint a szezon elkezdődhet.

Forma-1 Melbourne
A melbourni futammal kezdődött
Fotó: TASR / AP

Az idény a koronavírus-járvány terjedése miatt el sem indult, a március közepére tervezett Ausztrál Nagydíjat nem tudták megrendezni, azután pedig a június 28-ra kiírt franciaországi futamig minden versenyt elhalasztottak, vagy töröltek.

Ross Brawn, az F1 sportigazgatója a Sky Sports televíziónak azt mondta,

jelenleg még bármi elképzelhető, lehetséges, hogy csak nyolc, de az is lehet, hogy 19 futamos lesz a vb.

„Jelen pillanatban azon gondolkodunk, hogy zárt kapus hétvégék logisztikáját hogyan tudnánk megoldani” - nyilatkozta Brawn. „A legfontosabb kérdések között szerepel, hogy miként jutnak oda az emberek, hogyan tudjuk védeni őket a fertőzéstől, és kit engedünk be a paddock területére”.

A sportigazgató szerint ki lehet dolgozni egy olyan megoldást, amelynek keretében „szigorúan zárt környezetben” tudják lebonyolítani a versenyeket,

a csapatok tagjait külön szállítják a helyszínre, és mindenkit tesztelnek az esemény előtt, hogy senkinek ne jelentsen kockázatot a részvétel.

„Persze ez sem a legjobb megoldás, de annál még mindig jobb, mintha egyáltalán nem versenyeznénk” - tette hozzá Brawn.

A sportigazgató azt mondta, ha mindenképpen meg kellene jelölnie egy határidőt, amikor legkésőbb el kellene indítani a szezont, akkor az október lenne.

Nyolc futamot meg tudunk rendezni, ha októberben kezdünk,

„és még ott van annak a lehetősége is, hogy átcsúszunk az újévbe, aztán januárban befejezzük a 2020-as idényt. Ugyanakkor, ha júliusban már versenyezhetünk, akkor akár még 19 fordulós is lehet az idei vb” - jelentette ki Brawn.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.