2020. június 30., 16:08

Dovizioso műtétje után várhatóan felépül az idénykezdetre

Megműtötték Andrea Dovizioso törött kulcscsontját, és a Ducati csapat tájékoztatása szerint az olasz versenyző várhatóan felépül a gyorsaságimotoros-világbajnokság MotoGP kategóriájának idei első futamára.

Andrea Dovizioso
Archív felvétel
Fotó: TASR / AP

A 34 éves sportoló - aki az elmúlt három idényben második volt a MotoGP-ben -

vasárnap egy motokrossz-futamon bukott Faenzában.

Esti operációja - amelyet Modenában végeztek el - jól sikerült, ezért azonnal elkezdheti a fizioterápiát.

Nem érzek jelentős fájdalmat, ezért nagyon optimista vagyok.

„Reggel hazatérhettem, délután pedig már a rehabilitációmat tervezgettem. Biztos vagyok benne, hogy hetek alatt sikerül meggyógyulnom, és megfelelő formában leszek az első versenyre” - nyilatkozta.

Az idei szezon július 19-én és 26-án, két jerezi futammal folytatódik, illetve veszi kezdetét: a koronavírus-járvány miatt a MotoGP géposztályban még egyetlen 2020-as versenyt sem rendeztek meg, a Moto2-ben és Moto3-ban március elején, Katarban már volt verseny.

A Ducati sportigazgatója, Paolo Ciabatti kijelentette, tisztában voltak vele, hogy Dovizioso részvétele kockázatos a motokrossz-viadalon, de a sportoló elmondta, szüksége van azokra az ingerekre és érzésekre, amelyeket csak egy igazi verseny adhat.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.