2019. január 10., 08:50

Dakar-rali: Szalayéknak meggyűlt a bajuk a sziklákkal

Nehéz napot zárt szerdán a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a Peruban zajló Dakar-rali harmadik szakaszán.

Dakar-rali
Képünk illusztráció
Fotó: TASR

Az Opel Dakar Team hírlevele szerint a magyar párosnak elsősorban a sziklákkal gyűlt meg a baja a San Juan de Marcona és Arequipa közötti 798 kilométeres etapon, melyből 331 volt mért táv.

„A sziklák ma nem voltak a barátaink, az biztos. Háromszor is borsot törtek az orrom alá. Az első komolyabb dűnesornál az egyik homokdomb tetején átbuktattam az autót, és éreztem, hogy a kocsi alatt egy szikla van, mert azon pont megakadt. Fel kellett emelni a Grandland X-et, s kiszedni alóla a sziklát, ami eltartott egy darabig” – mondta a szakaszról Szalay.

Kifejtette, nem sokkal később egy éles kő kivágta a bal hátsó abroncsot, azt kellett kicserélniük, ráadásul a neheze csak ezután jött: a porban nem láttak semmit és egy szikla kiütötte az első futóművüket.

„Kiszálltunk, megnéztük, csóváltuk a fejünket, és elvergődtünk valahogy a második időmérőpontig, ahol Darázsi Zsolt ránézett, és azt mondta, hogy kibírja. Akkor gázt adtunk megint. A kerekek összevissza állnak, és billeg az autó, de itt vagyunk a célban, és ez a lényeg” – fogalmazott a magyar pilóta.

Az etapot a 13-szoros Dakar-győztes francia Stéphane Peterhansel nyerte, a magyarok végül a 41. helyen értek célba közel két és fél órás hátránnyal. Az Opellel versenyző magyar kettős összetettben a 28. helyre lépett előre.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.