2022. szeptember 4., 18:55

Bagnaia sorozatban negyedszer nyert

Az olasz Francesco Bagnaia (Ducati) bizonyult a legjobbnak a gyorsaságimotoros-világbajnokság elitkategóriájában, a MotoGP-ben a vasárnapi San Marinó-i Nagydíjon.

Francesco Bagnaia
Archív felvétel
Fotó: TASR/AP

Bagnaia még az utolsó métereken is óriási csatát vívott honfitársával, Enea Bastianinival (Ducati),

akit végül mindössze 34 ezredmásodperccel előzött meg. Bagnaia a hatodik futamgyőzelmét aratta a szezonban, sorozatban a negyediket. A Ducati versenyzője összetettben feljött a második helyre, és hátránya már csak 30 pont a címvédő és éllovas, most ötödikként záró francia Fabio Quartararóval (Yamaha) szemben.

A Moto2-es géposztályban három spanyol végzett dobogón,

közülük Alonso López rajt-cél győzelmet aratott, és ebben a géposztályban először nyert futamot. A harmadik helyezett Augusto Fernández (Kalex) a pontversenyben visszavette a vezetést a japán Ogura Ajtól (Kalex).

A Moto3-ban rögtön a rajt utáni kanyarkombinációban többen buktak és kiestek,

közöttük az előző futamon győztes japán Szaszaki Ajumu (Husqvarna). A versenyt az olasz Dennis Foggia (Honda) nyerte meg és a szezonban a harmadik futamgyőzelmét aratta. A pontversenyben az eddigi éllovas spanyol Sergio García (Aspar) a második helyre szorult, miután kiesett, az élre pedig honfi- és csapattársa, Izan Guevara lépett, aki ezúttal a harmadik helyen ért célba.

A világbajnokság két hét múlva Alcanízban, az Aragóniai Nagydíjjal folytatódik.

Eredmények:

MotoGP (27 kör, 114,102 km):
1. Francesco Bagnaia (olasz, Ducati) 41:43.199 perc
2. Enea Bastianini (olasz, Ducati) 0.034 másodperc hátrány
3. Maverick Vinales (spanyol, Aprilia) 4.212 mp h.
A pontverseny állása 14 verseny után (még 6 van hátra): 1. Fabio Quartararo (francia, Yamaha) 211 pont, 2. Bagnaia 181, 3. Aleix Espargaro (spanyol, Aprilia) 178.

Moto2 (25 kör, 105,65 km):
1. Alonso López (spanyol, Boscoscuro) 40:35.332 p
2. Arón Canet (spanyol, Kalex) 1.253 mp h.
3. Augusto Fernández (spanyol, Kalex) 3.305 mp h.
A pontverseny állása: 1. Fernández 198 pont, 2. Ogura Aj (japán, Kalex) 194, 3. Canet 157.

Moto3 (23 kör, 97,198 km km):
1. Dennis Foggia (olasz, Honda) 39:21.864 p
2. Jaume Masiá (spanyol, KTM) 0.289 mp h.
3. Izan Guevara (spanyol, Aspar) 0.334 mp h.
A pontverseny állása: 1. Guevara 204 pont, 2. Sergio García (spanyol, Aspar) 193, 3. Foggia 169.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.