Alex Zanardi korábbi autóversenyző elhagyta a kórházat
Kedden elhagyta a sienai kórházat Alex Zanardi korábbi autóversenyző, paralimpiai bajnok, aki június 19-én verseny közben egy teherautóval ütközve súlyosan megsérült.
Az 53 éves sportembert egy neurológiai rehabilitációs központba szállították, de hogy pontosan hol folytatja a felépülést, azt a család kérésére nem közölte az intézmény, ahol három műtétet is végrehajtottak Zanardin.
"A klinikai állapota és életjelei azt mutatják, hogy a stabilitás felé halad, ez pedig lehetővé tette a nyugtatók csökkentését és felfüggesztését, így átszállíthatóvá vált egy olyan intézménybe, ahol megkaphatja a szükséges neurológiai rehabilitációt" - mondta a Szent Mária kórház igazgatója, Valtere Giovannini, aki hozzátette, Zanardi különlegesen nagy erőről tett tanúbizonyságot.
Zanardi kézzel hajtott, háromkerekű járművel, handbike-kal vett részt egy parasportolók részére rendezett országos váltóversenyen, és áttért a teherautó sávjába.
Az ütközés során leesett a sisakja, súlyos fej-, arc- és szemsérüléseket szenvedett. A baleset után helikopterrel kórházba szállították, ahol lélegeztetőgépen volt és mesterséges kómában tartották, Ferenc pápa is kijelentette, hogy imádkozik érte.
Az olasz sportember ismert autóversenyzőként 2001-ben egy németországi viadalon olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy mindkét lábát amputálni kellett. A saját maga által tervezett protézis segítségével megtanult újra járni, majd túraautóban is versenyzett.
Ezt követően talált új kihívásként a kézihajtású kerékpárra, amelyben négy paralimpiai bajnoki címet nyert: kettőt 2012-ben Londonban, kettőt pedig 2016-ban Rióban.