2020. január 3., 13:47

Africa Eco Race: Három magyar egység indul Afrikában

Három magyar egység vesz részt a klasszikus Dakar-rali útvonalán sorra kerülő Africa Eco Race elnevezésű tereprali-versenyen, amely a szombat esti, monacói rajtceremónia után jövő kedden rajtol és január 19-én ér véget.

Dakar rallye Peru
Fotó: TASR

A 12. alkalommal sorra kerülő viadalon a kamionosok mezőnyében Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László, valamint Fazekas Károly, Horn Albert és Csákány Péter egy-egy Scaniával méreti meg magát, míg az autósok között a Varga Imre, Toma József páros egy BMW X6 RR típusú versenygéppel áll rajthoz.

A Qualisport Racing közleménye szerint Kovács Miklósék egy saját építésű kamionnal, 10. alkalommal indulnak el az afrikai versenyen, amelyen 12 gyorsasági szakaszon 4000 kilométeres versenytáv és összesen 6500 kilométer megtétele vár az indulókra. Marokkóban 5, Mauritániában 6, Szenegálban pedig egy gyorsaságit rendeznek, a cél Dakarban, a Rózsaszín-tónál lesz.

„Tavaly januárban különféle okok miatt sajnos kénytelenek voltunk kihagyni az Africa Eco Race-t, aztán az egész évünket a felkészülésre fordítottuk, teszteltük a kamiont, és finomhangoltuk a fejlesztéseket, hónapokon át dolgoztunk a műhelyben” – idézte a közlemény Kovács Miklóst, aki 2010-ben megnyerte a versenyt a kamionosok mezőnyében, és második és harmadik is volt már a viadalon kategóriájában.

„Ez a verseny híres arról, hogy évről évre egyre nehezebb, ezúttal ráadásul újításokra is számítanunk kell, és úgy tudjuk, hogy minden kategóriában népesebb lesz a mezőny, mint bármikor korábban, a kamionosoknál például 18-20 indulóra lehet számítani” – mondta Kovács Miklós, hozzátéve, biztos abban, hogy nagy kihívás vár rájuk.

A Fazekas Motorsport színeiben a másik magyar kamionos egység először indul az Africa Eco Race-en, a Varga, Toma autós páros pedig a tavalyi bemutatkozás után másodszor vesz részt a viadalon.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.