2020. október 10., 14:21

A szombati szabadedzésen Bottas volt a leggyorsabb

Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája volt a leggyorsabb a szombati szabadedzésen, a Forma-1-es Eifel Nagydíjon.

Valtteri Bottas
Fotó: TASR / AP

A viadal pénteki két gyakorlását a kedvezőtlen időjárás miatt nem tudták megrendezni.

A Nürburgring esős, ködös, párás volt az első napon, ezért mindkét tréninget előbb 30, majd újabb 30 perccel csúsztatták, végül közölték, hogy a versenyautók nem hajthatnak ki a boxutcából.

Michael Masi versenyigazgató az első szabadedzés során a televíziós közvetítésben elmondta, a kórház túlságosan távol van a pályától, mentőhelikopterre mindenképpen szükség lenne a létesítmény területén, így ha az nem tud fel- és leszállni, nem tartják meg a tréninget.

Szombaton viszont jobbára napos, ugyanakkor hűvös idő várta a versenyzőket, hét fokban kezdődött meg a tréning.

Az időmérő előtti egyetlen gyakorláson a két Mercedes volt a leggyorsabb,

a pályarekordot felállító Bottas mögött a pontversenyben vezető, hatszoros világbajnok brit Lewis Hamilton lett a második.

Jól sikerült az edzés a Ferrariknak,

a monacói Charles Leclerc a harmadik, a négyszeres vb-első német Sebastian Vettel pedig az ötödik időt utózta. Közéjük ékelődött a holland Max Verstappen (Red Bull), míg az első hatba még a brit Lando Norris (McLaren) fért be.

A Racing Point egy autóval tréningezett, a kanadai Lance Stroll ugyanis nem érezte jól magát. Amennyiben a 15 órakor kezdődő időmérőn sem tud részt venni, a német Nico Hülkenberg helyettesíti majd.

Eredmények:
3. szabadedzés (az élcsoport):

1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:26.225 perc
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:26.361
3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:26.681
4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:26.896
5. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:27.038
6. Lando Norris (brit, McLaren) 1:27.167
A további program:
szombat:

időmérő edzés 15.00
vasárnap:
futam 14.10
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.