2021. július 4., 08:49

A magyarok a nyolcadik helyen zártak

A szombati jó teljesítményük ellenére, csak a 13. helyen zárta a Rally Liepaja-t, a Rali Európa-bajnokság idei második futamát a Herczig Norbert-Ferencz Ramón kettős, de a pénteki 19. helyről sikerült feljebb zárkóznia a SKODA Rally Team párosának.

Fotó: MOL Racing

Az eredmény a versenyző szerint nem tükrözi a tempójukat és a tudásukat ezen a pályán, egy olyan apró hiba miatt a versenyük már a viadal korai szakaszában megpecsételődött. Sokan ugyanis szándékosan rossz időt autóztak a kvalifikáción, mert itt a 20-25.-ként is jobb rajtolni, mint az elsők között.

A második napon viszont, amikor az első nap eredményei alapján rajtoltunk, mi tizenkilencedikként, már nagyon jó időket autóztunk, a nap végén 90 Km gyorsasági után mindössze 40 másodpercre voltunk az első helyezettől és a 8. helyen zártunk”

-tette hozzá Herczig Norbert.

„Annak is örülök, hogy sokkal gyorsabban mentünk, a részeredmények is ezt mutatták, mint két évvel ezelőtt, amikor először versenyeztünk itt. Sajnos ilyen jellegű, gyors, csapágygolyós, murvás pályák nincsenek Magyarországon. Ha egy magyar pilóta itt jó eredményt akar elérni, akkor többször el kell jönnie ilyen jellegű pályákra versenyezni, ahol az északi versenyzők természetesen előnyben vannak” – fejezte be a SKODA Rally Team pilótája.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.