2024. szeptember 12., 10:41

A Forma-1 mind a tíz csapata betartotta tavaly a költségvetési maximumot

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) közleménye szerint a 2023-as esztendőben a Forma-1-es világbajnokságon résztvevő mind a tíz csapat betartotta a költségvetési maximumban előírtakat, ugyanakkor két motorbeszállítónál, a Hondánál és az Alpine-nál eljárási szabálysértést állapítottak meg.

Scuderia AlphaTauri AT04 forma-1
Illusztrációs felvétel
Fotó: TASR

Az FIA ezzel eloszlatta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint néhány istálló túllépte a keretet,

amely a tavalyi esztendőben 122,38 millió euró volt.

A költségvetési maximumot 2021-ben vezették be azzal a céllal, hogy korlátozzák a kiadásokat, biztosítsák a világbajnokság hosszú távú fenntarthatóságát és megpróbálják csökkenteni a csapatok közötti különbséget.

„A jelentések áttekintése alapos és intenzív folyamat volt, amely öt hónapig tartott, és amelynek során az összes F1-es istálló, valamint az összes motorbeszállító teljes mértékben rendelkezésre bocsátotta a kért információkat” - írta közleményében az FIA.

Hozzátették,

a Honda és az Alpine nem lépte át a költségvetési maximumot, de esetükben eljárási szabálysértésre bukkantak.

Az FIA jelezte, mindkét gyártó jóhiszeműen járt el, jelenleg pedig azon dolgozik, hogy megoldja a kialakult helyzetet.

A nemzetközi szövetség kifejezte a reményét, hogy mind a Honda, mind pedig az Alpine elfogadja a szabálysértés tényét, így ugyanis csupán kismértékű büntetésre kell számítaniuk, vagy akár el is kerülhetik a szankciót.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.