2020. november 1., 12:31

A Forma-1-es csapatok bíznak a zökkenőmentes folytatásban

A Forma-1-es csapatok vezetői bíznak abban, hogy a koronavírus-járvány terjedése ellenére a mostani szezonban már nem lesz szükség újabb versenynaptár-módosításra.

Lewis Hamilton Imola
Fotó: TASR / AP

A 17 versenyből öt van hátra

az Emilia Romagna Nagydíját ma rendezik az észak-olaszországi Imolában, majd egy törökországi és két bahreini futam következik, az idény pedig Abu-Dzabiban zárul.

A világjárvány terjedése miatt egyre több országban vezetnek be szigorú óvintézkedéseket. A csapatok közül hétnek Angliában található a székhelye, márpedig a brit kormány decemberig tartó általános lezárást jelentett be szombaton, ám a Forma-1 számára korábban biztosított mentesség várhatóan a továbbiakban is érvényes lesz.

„Úgy gondolom, ezek a lezárások nagyon különböznek a tavasszal látottaktól. Ezek biztosan kihatnak az életünkre, és erősen kihatnak néhány iparágra, de

azt hiszem, megtalálhatjuk a módját, hogy mindezek ellenére tudjunk dolgozni

 - nyilatkozta Toto Wolff, a konstruktőri címvédő Mercedes csapatfőnöke.

Hozzátette,

nem lehet biztosan tudni, hogy megrendezhető-e a hátralévő öt verseny, hiszen egyértelműen az egészség az elsődleges.

„Azokban az országokban, amelyekbe ellátogatunk, az egészségügyi hatóságok kezébe adjuk a sorsunkat, vagyis azt, hogy vendégül látnak-e bennünket, és engedélyezik-e a versenyt. Ha úgy döntenek, hogy ez túlságosan nagy kockázatot jelent, akkor nyilvánvalóan nem versenyezhetünk ott” - magyarázta az osztrák sportvezető.

A júliusi, ausztriai szezonnyitó óta a Forma-1 mezőnye kizárólag Európában versenyzett. A csapatok a pályához legközelebbi repülőtereket használták, és buboréknak nevezett elszigeteltségben voltak, a helyiekkel csak minimálisan érintkeztek. A belépést szigorúan ellenőrzik, rendszeresek a tesztelések, és ahol nem zárt kapuk mögött rendezik a futamokat, a nézőszámot ott is jelentősen csökkentették.
Eddig körülbelül 60 ezer tesztet végeztek el négy hónap alatt, és 54 pozitív eredmény született.

Andreas Seidl, a McLaren igazgatója úgy fogalmazott, az óvintézkedéseknek köszönhetően biztonságban érzik magukat, és egyelőre nem változott az ütemterv, vagyis továbbra is azt tervezik, hogy sor kerül a hátralévő futamokra.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.