A sárga-kékek ellenfele a Szlovák Kupa második fordulójában az ötödosztályban érdekelt Ladomérmindszent lesz kedd délután.
Losoncon a helyi labdarúgás megalakulásának 120. évfordulóját ünnepelték, ahol a két nógrádi rivális megosztozott a pontokon.
A címvédő és listavezető Ferencváros 6-0-ra kiütötte idegenben ősi riválisát, az Újpestet a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.
Hétfőn vissza kell mennie újabb vizsgálatra, ahol majd eldöntik: szükség van-e műtétre vagy sem.
Hazai közönség előtt győzött a dunaszerdahelyi DAC három nyeretlen bajnoki mérkőzés után. Kalmárék egy kiszenvedett mérkőzésen a Nagymihályt győzték le minimális különbséggel.
Győzelmével a DAC megerősítette negyedik helyét a tabellán.
Trutz közölte, semmi gond nincs azzal, hogy sportigazgatóként bement a bírók öltözőjébe, de, hogy mit is keresett ott, azt nem volt hajlandó elárulni.
Egyre jobban mutat külföldön is, ha valaki a magyar labdarúgó-válogatott mezében játszik.
A korábbi magyar gólkirály az M4 Sportnak elmondta többet várt a dunaszerdahelyi kitérétől.
Az érintett egyesületekre bírságot is kiszabott az UEFA, ez összesen 172 millió euró lenne, de az egyezség értelmében egyelőre csak 26 milliót kell ténylegesen befizetniük.
Nincs megállás a Fortuna Ligában. A hétközi fordulót követően a hétvégén már a kilencedik fordulót bonyolítják le a bajnokságban.
Az igazsághoz azonban hozzátartozik, a DAC meg is nyerhette volna a találkozót.
Egyetlen magyar alakulat lesz érdekelt az európai kupasorozatok 2022–2023-as idényében, miután a Ferencváros túljutott a Shamrock Roversen az El-ben, míg a Fehérvár hiába nyert idegenben, hazai pályán búcsúzott a Kölntől az EKL-ben.
A DAC 1904 futballklub mély nyugtalanságát fejezi ki az ŠK Slovan Pozsony elleni élvonalbeli mérkőzésen történtekkel kapcsolatban.
Pár napon belül már a második magyar futballista távozott a dunaszerdahelyi sárga-kékektől.
Öt évre leigazolta az Ajax Amsterdamtól a brazil válogatott labdarúgót.
A Fortuna Liga nyolcadik fordulójának szerda esti rangadóján a DAC idegenben a címvédő Slovan otthonában szerzett értékes pontot. A lefújást követően a sárga-kékek mestere is értékelte a találkozót.
Vitatható tizenegyessel mentett pontot a Slovan.
Szoros győzelem.
A szakembert korábban sok kritika érte a Bayern München átigazolási politikája miatt, de egyöntetű vélemény, hogy idén nyáron jó üzleteket kötött.
A magyar élvonalban szereplő háromszoros magyar bajnok MOL Fehérvár együttesében folytatja pályafutását a DAC fiatal magyar tehetsége Szendrei Ákos.
Mire lesz képes a válogatottnál?
Hétközi fordulóval folytatódik a szlovák élvonalbeli-bajnokság (Fortuna Liga) nyolcadik fordulója. A dunaszerdahelyi sárga-kékek a nagy rivális pozsonyi Slovan otthonában lépnek pályára szerda este.
Nehéz lesz Pozsonyban.