2022. július 5., 14:25

Zsolnáról érkezik a DAC második nyári igazolása

A DAC hivatalos honlapján jelentette be, hogy a Zsolna 23 esztendős hálóőre, Samuel Petráš Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását, miután a csallóközi együttes kölcsönbe szerezte meg a fiatal zsolnai kapust. A dunaszerdahelyi együttes ráadásul opciós jogot is szerzett a kapus szerződtetésére.

dac
Samuel Petráš, a sárga-kékek új igazolása

Mint arról korábban beszámoltunk, új kapust igazolhat a DAC. A mai napon pedig hivatalossá is vált, hogy Zsolnáról érkezik a sárga-kékek második nyári igazolása.

Boldog vagyok, meg akarom mutatni az edzőknek és mindenkinek, akiknek rám esett a választásuk, hogy jól döntöttek.

Várom már, hogy szurkolók előtt futballozhassak, Dunaszerdahelyen mindig kiváló a hangulat. Komoly motivációt jelent, hogy nekik is a legjobb formám mutassam.

Bízom benne, hogy mindegyik mérkőzésen győzelemmel ajándékozhatjuk meg a szurkolóinkat. Váltani akartam, és hosszú évek után Zsolnán kívül is próbára tenni magam. A DAC-hoz való igazolásomra előrelépésként tekintek, kiváló az itteni háttér. Azt várom, hogy már csütörtökön átélhetem a megtelt lelátók érzését, a csodálatos szurkolókat és főleg a visszavágó előtt jó kiindulási pontot biztosító győzelmet” – jelentette ki Samuel Petráš a szerződése aláírását követően a klub honlapjának.

Petráš szinte végigjárta az összes korosztályt a zsolnai akadémián 2007 óta. A 2015/16-os idényben a fiatalabb ifikkel (U17) szlovák bajnoki címet szerzett, majd két évvel később ezt a sikert az U19-esek között is megismételte. A 23 esztendős hálóőr az Fortuna Liga 2019/20-as idényében mutatkozott be a szlovák élvonalban. A következő idényben a Fortuna Liga egyetlen játékosaként nem hiányzott egy percet sem a pályáról. Az elmúlt idényben minden sorozatot tekintve 30 mérkőzésen védte a Zsolna kapuját, beleértve öt mérkőzést a másodosztályban is. A fiatal hálóőrnek mindemellett már van tapasztalata a nemzetközi porondon is. A DAC új szerzeménye a Zsolna színeiben összesen 115 mérkőzésen lépett pályára, ebből a szlovák élvonalban 53 mérkőzésen és hét találkozót hozott le kapott gól nélkül.

"Egy rendkívül tehetséges, kiváló paraméterekkel rendelkező kapus érkezik a klubunkhoz. Nemcsak a testfelépítése remek, de lábbal is jól bánik a labdával. Samo egy minőségi fiatal hálóőr, akiben benne van a további hatalmas fejlődés lehetősége. Az érkezése választ jelent Ricardo sérülésére, szükségünk van egy erős kapusszekcióra. Azzal, hogy Veszelinov Dani felkészült és Somorjáról elhoztuk Mišo Trnovskýt,

fontos volt, hogy legyen olyan kapusunk, aki jól ismeri a szlovák bajnokságot és tudja, milyen stílusban szeretnénk futballozni.

Lehetőség nyílt Samo Petráš megszerzésére, és örülök, hogy ezt ki is használtuk. Bízom benne, hogy teljesíti az elvárásainkat, sőt remélhetőleg még felül is múlja majd azokat” – állapította meg Adrian Guľa vezetőedző.

Samuel Petráš a sárga-kékek második nyári szerzeménye, miután Miroslav Káčer szintén kölcsönbe érkezett a cseh bajnok Viktoria Plzeň együttesétől.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.