2020. június 22., 12:00

Zidane-t bosszantja, hogy azt hallja, a bírók a Realt segítik

Zinedine Zidane, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője azt mondta, nagyon csalódott, hogy a Real Sociedad elleni, vasárnap esti 2-1-es siker után kizárólag a bíró döntéseire vonatkozó kérdéseket kapott, noha együttese a győzelemmel pontszámban beérte a Barcelonát a tabella élén.

Zinedine Zidane
Fotó: TASR

A meccs előtt egy nappal a francia trénernek meg kellett védenie csapatát, miután Gerard Pique, a Barca védője azt sejtette: a játékvezetők a madridiakat segítik, erre jó példa a Valencia elleni 3-0-s siker, amikor Rodrigo Moreno gólját nem adták meg. Ezután következett a vasárnapi összecsapás, amelyen három fontos döntés is a Realnak kedvezett.

"Bosszant, hogy az emberek a bírókról beszélnek úgy, mintha mi semmit nem csináltunk volna a pályán. Persze nem kontrollálhatjuk, hogy az emberek mit mondanak. Nyerjük a meccseket a pályán, és ma is ezt tettük. Megérdemelten győztünk" - mondta Zidane.

A Real Sociedad ellen Sergio Ramos szerzett vezetést egy vitatható szabálytalanság után megítélt 11-esből, majd Adnan Januzaj gólját les miatt nem adták meg. A madridiak második találatát - VAR döntés után - Karim Benzema szerezte úgy, hogy az átadást a karja felső részével szelídítette meg.

"Nem láttam ezeket a szituációkat, de nekem azt mondták, a büntető jogos volt és Benzema gólja is szabályos" - tette hozzá a tréner. - "Kétes helyzetekről nem mondok véleményt, mert ez a bírók dolga. Én csak a megérdemelt győzelmünkkel foglalkozom. Jobban szeretnék a futballról és a mérkőzésről beszélgetni."

A Real Madrid mind a három találkozóját megnyerte az újraindulás óta, s most úgy áll azonos ponttal a Barcelonával, hogy az egymás elleni eredményekben jobb katalán riválisánál.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.