2021. március 13., 14:22

Zidane marasztalja Sergio Ramost a Real Madridnál

Zinadine Zidane vezetőedző marasztalja a Real Madridnál a csapatkapitány Sergio Ramost.

sergio ramos
Fotó: TASR/AP

"Nem tudom, mi fog történni, de edzőként csak annyit mondhatok, azt akarom, hogy Sergio nálunk folytassa, hiszen fontos játékos számunkra" - nyilatkozta a szakvezető.

A védőjátékossal kapcsolatban már novemberben kiszivárgott, hogy több európai élcsapat szívesen látná a soraiban. Januárban kiderült, hogy Ramos maradni szeretne, a Real is meg akarja tartani, de a felek nem tudnak megegyezni az új szerződése időtartamáról, valamint a fizetéséről. Februárban már úgy tűnt, nem hosszabbítja meg az idén nyáron lejáró megállapodását, két hete azonban nyilvánosságra került, hogy a Real Madrid kész szerződést hosszabbítani világbajnok és kétszeres Európa-bajnok labdarúgójával, és a felek hamarosan nyélbe ütik a 2023-ig szóló megállapodást.

A 178-szoros válogatott Ramos a Reallal ötszörös spanyol bajnoknak, kétszeres Király Kupa-győztesnek és négyszeres spanyol Szuperkupa-győztesnek vallhatja magát, emellett négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját és a klubvilágbajnokságot, háromszor pedig az európai Szuperkupát. A spanyol nemzeti együttessel, amelynek szintén csapatkapitánya, 2010-ben világbajnok, 2008-ban és 2012-ben pedig Európa-bajnok lett.

Zidane arról is beszélt, hogy Ramos szombaton az Elche elleni bajnoki mérkőzésen tér vissza a pályára kisebb térdműtétje után. A csapatkapitány már január közepe óta bajlódott a térdével, amit végül február 6-án operáltak meg. A belga Eden Hazard combizomsérülése után szintén szombaton játszhat ismét.

"Örülünk a felépülésüknek. Elképzelésem szerint mindketten néhány percet töltenek majd a pályán" - közölte Zidane.A francia vezetőedzőt arról is kérdezték, elképzelhetőnek tartja-e, hogy a három évvel ezelőtt a Juventushoz távozott Cristiano Ronaldo - aki egyre több kritikát kap Olaszországban - visszatér a Realhoz.

"Mindannyian tudjuk, mit tett Ronaldo, és mennyire kedveljük őt. Történelmet írt nálunk, és egy csodálatos játékos, de jelenleg a Juventus futballistája, és nekem ezt tiszteletben kell tartanom" - nyilatkozta.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.