2019. április 20., 20:26

Zemplénben győzött a DAC, Vida újra betalált!

A dunaszedahelyi DAC a szezon legtávolabbi túráján Zemplénben lépett pályára a szezon meglepetéscsapata, a Nagymihály otthonában.Peter Hyballa vezetőedző ezúttal is a kezdőbe nevezte Lukaš Čmelíket, viszont ezúttal kimaradt a kezdőből Herc, és a sérüléséből felépülő Ľubomír Šatka is. A hazai kezdőcsapatba két dunaszerdahelyi kölcsönjátékos Dominik Špiriak és Danylo Beskorovainyi is bekerült.

dac-nagymihaly.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A nagymihályi együttes, mint pályaválasztó, sárga-kék szerelésben lépett pályára, míg a dunaszerdahelyi gárda idegenbeli fekete szerelésében kezdte a találkozót. A szurkolók ezúttal is fantasztikus hangulatot teremtettek, hiába a nagy távolság 100-150 dunaszerdahelyi szurkoló bíztatta a csapatot.

A DAC kezdte jobban a találkozót, és a vendégek előtt adódott az első komoly lehetőség. A harmadik percben, Kalmár passza után Vida Kristopher került ziccerbe, de a magyar támadó jócskán a kapu mellé lőtt.
A mérkőzés 10. percében a hazai együttes kis híján megszerezte a vezetést, de Žofčak majdnem 30 méteres bombája a kapufán csattant, hiába nyújtózkodott a kinnálló Jedlička ezúttal csak a kapufa segítette ki a cseh hálóőrt.
Az első negyedórát követően a hazaiak újabb nagy ziccerbe kerültek, ezúttal is Žofčak került nagy helyzetbe, de ezúttal a kapu mellé lőtt a hazaiak csapatkapitánya.
A kezdeti szerdahelyi fölényt követően a hazaiak bátrabbak lettek és veszélyesebbek is, ami helyzetekben is megmutatkozott.
A 26. percben egy dunaszerdahelyi lehetőség adódott. Egy beadás után Vida fejelte volna le a labdát Kalmárnak, de a védők tisztázni tudtak a magyar válogatott játékos elől.
Az első játékrész 34.percében a hazai együttes veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást. A hazaiak csapatkapitánya veszélyeztetett, aki másodjára is a kapufát találta el.
Az első játékrészben az eredmény már nem változott, így gól nélküli döntetlennel vonulhattak szünetre a csapatok.

Szünetről visszatérve egyik edző sem változtatott a csapatán. A második játékrész első fele taktikus kiegyenlített játékot hozott.
Az 56.percben Petro kezezése után a vendégek ígéretes helyről végezhettek el szabadrúgást, amit ezúttal Kalmár átengedett Davisnek, aki nem is hibázott és megszerezte a DAC vezető találatát.
A gól láthatóan megfogta a hazai együttes és két perccel később Koštrna távoli bombáját csak kiütni tudta Kira kapus.
A 60.percben újabb szabadrúgást végezhetett el a dunaszerdahelyi együttes, amit ezúttal Ronan végzett el, de az ír futballista ezúttal a sorfalba bombázott.
A 68.percben ismét a vendégek veszélyeztettek Šatka keresztlabdája után Ronan lőhetett, de próbálkozása könnyű zsákmány volt Kira kapusnak.
Húsz perccel a vége előtt Peter Hyballa lehetőséget adott az egykori nagymihályi játékosnak Martin Bendárnak is.
Az utolsó negyedórában a hazaiak próbáltak nyomást gyakorolni a DAC kapujára, aminek következtében a 78.percben egy gyors kontra után Vida Krisz került ziccerbe, amit gólra is váltott.
Tíz perccel a vége előtt újabb dunaszerdahelyi lehetőség adódott, ezúttal Kalmár fejelt nem sokkal mellé.
A hajrában az eredmény már nem változott. A DAC a Szered után a zempléni együttes otthonában is győzni tudott, ezzel meglépett a Zsolnától akik hazai pályán vesztettek pontokat a Szered ellen.


Fortuna Liga, bajnoki rájátszás 5.forduló:
MFK Zemplén Nagymihály – FC DAC 1904 Dunaszerdahely 0-2 (0-0)
Nagymihály városi Stadion, v.:Marhefka
Gólszerzők: Davis (56.), Vida K., (78.)
Sárga lapok: Petro (54.), Špiriak (82.), Tounkara (86.) ill. Vida M., (85.)
MFK: Kira – Llzaros, Špiriak, Carrilo, Beskorovanyi, Petro – Turik (Danko 65.), Grič, Christos (Diarra 72.)– Zakharkiv (Tounkara 66.), Žofčak. Vezetőedző: Anton Šoltiš
DAC: Jedlička – Davis (Šatka 61.), Kone, Huk, Koštrna – Vida M., Kalmár, Ronan – Vida K., Divkovič (Herc 83.), Čmelík (Bednár 70.). Vezetőedző: Peter Hyballa
dac-nagymihaly.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.