2024. január 21., 12:13

Xisco Muñoz: Elégedett vagyok a teljesítményünkkel, mindig fontos a győzelem

Első felkészülési mérkőzését játszotta szombaton a dunaszerdahelyi DAC az osztrák Bundesliga negyedik helyezettje a TSV Hartberg ellen. A sárga-kékek a próbajátékon szereplő észt Oliver Jürgens góljával győztek.

Xisco Muñoz
Xisco Muñoz
Fotó: dac1904.sk

Egygólos győzelemmel kezdte meg a felkészülést a tavasz idényre a DAC. A csallóközi együttes az osztrák Hartberg gárdáját győzte le a MOL Akadémián. A találkozón összesen 22 játékosnak adott lehetőséget a DAC edzői stábja. A győztes találatot pedig az Újpest csapatától próbajátékon szereplő észt Oliver Jürgens szerezte, aki többek között a milánói Inter utánpótlásában nevelkedett. A DAC spanyol vezetőedzője, Xisco Muñoz elégedett volt csapata játékával az első felkészülési mérkőzésen.

Ahhoz képest, hogy ez volt az első meccsünk, remekül teljesítettünk. Egy fontos erőfelmérőt abszolváltunk egy minőségi csapattal szemben. Tudjuk, mire képesek a labdával, és remekül csinálják az átmeneteket. Nagyon elégedett vagyok a játékosokkal, taktikailag remekül helyt álltak.

A legfontosabb azonban a hozzáállásuk volt. Az első félidőben kiválóan támadták le magasan az ellenfelet, amit a legutóbbi két hét során gyakoroltunk. A második játékrész is kiváló volt, hiszen olyan srácok is lehetőséget kaptak, akik még soha nem játszottak együtt. Elégedett vagyok a teljesítményünkkel, mindig fontos a győzelem.” - nyilatkozta a DAC spanyol mestere Xisco Muñoz.

A DAC 43 esztendős spanyol mestere kiemelte a fiúk remek hozáállást mutattak, több akadémista is lehetőséget kapott, akik még soha nem játszottak együtt.

A srácok remek hozzáállást mutattak és annak külön örülünk, hogy az akadémiánk néhány labdarúgója is szerepet kapott. Megmutathatták, milyen kemény munka áll mögöttük. Kellemes érzés, hogy sikerült kapott gól nélkül lehozni a meccset.

A hét folyamán kőkemény terhelést kaptak a srácok, a mérkőzés előtt picit aggódtunk is, hogyan reagál a szervezetük. A hozzáállásuk és a testreakciójuk is kiváló volt. Ez jó, mert ki tudjuk értékelni a helyzetet és növelni a megterhelést. Az elkövetkező napokban az erőnlétünkön és a taktikai dolgokon is dolgozni fogunk. A jövőheti meccsig szeretnénk a támadásokban néhány elemet gyakorolni és megtalálni az egyensúlyt, ami nagyon fontos. Egy olyan csapatot akarok látni, amely a labdával és labda nélkül is erős. Ha ilyen csapatot akarunk építeni, akkor ellenállóbban kell nekivágnunk a bajnoki küzdelmeknek” - értékelte a spanyol szakember.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.