2023. március 13., 14:47

Xavi szerződést hosszabbított a Barcelonánál

Szerződést hosszabbított a klubbal Xavi, az FC Barcelona futballcsapatának vezetőedzője - adta hírül hétfőn a legolvasottabb spanyol sportnapilap, a Marca.

Xavi
Fotó: TASR/AP

Az újság úgy tudja, hogy a szakvezető megújított kontraktusa 2026-ig szól.

A 43 éves Xavi - teljes nevén Xavier Hernández Creus - 2021 novembere óta a Barca vezetőedzője.

A mostani szezonban együttese a spanyol bajnokság élén áll, kilenc pont előnnyel a címvédő Real Madrid előtt.

A gárdának a nemzetközi porondon nem volt sikeres az idénye, viszont a spanyol szuperkupát elhódította.
Xavi korábban a Barcelona ikonikus játékosa volt, 1998-ban debütált az első csapatban, amelyben 2015-ig szerepelt középpályás irányítóként.

A Barcával 25 trófeát nyert, közte négyszer Bajnokok Ligáját, nyolc spanyol bajnoki címet és három Király Kupát. A spanyol válogatott tagjaként világbajnok és kétszeres Európa-bajnok, s tagja volt az olimpiai ezüstérmes együttesnek is.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.