2019. március 19., 12:00

Xavi szerint túlságosan hosszú lenne egy 48 csapatos világbajnokság

Xavi szerint túlságos hosszú lenne egy 48 csapatos világbajnokság, s nem támogatja a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség azon törekvéseit, hogy már a 2022-es katari tornára felemelje a jelenlegi 32-es létszámot.

Xavier Hernández - Xavi
Fotó: Wikipedia

A világ- és Európa-bajnok játékos négy éve Katarban futballozik, s mint azt megjegyezte, a következő vb házigazdája alapvetően 32 válogatott fogadására készül, így is tervezte a lebonyolítást, ezért hiba lenne ilyen rövid idővel a torna előtt változtatni. A 39 éves játékmester hozzátette, véleménye szerint a sportágnak sem tenne jót a létszámemelés.

A FIFA 2017 januárjában határozott arról, hogy a 2026-os világbajnokságtól kezdve 48 csapatosra bővíti az eddig 32-es mezőnyt, majd Gianni Infantino elnök tavaly október végén beszélt először annak lehetőségéről, hogy erre már a 2022-es katari tornán sor kerülhet.

A nemzetközi szövetség megbízásából készült megvalósíthatósági tanulmány szerint nincs akadálya, hogy már a következő vb-t 48 válogatott részvételével rendezzék. A FIFA tanácsa ugyanakkor kimondta, hogy Katarnak szüksége van legalább egy környékbeli országra, ahol szintén lehet mérkőzéseket rendezni.

A FIFA várhatóan június 5-én párizsi kongresszusán szavaz majd a létszámemelésről.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.