2018. augusztus 19., 15:20

Vízumproblémák miatt veszélyben az EL-mérkőzés

Veszélybe került a Glasgow Rangers-FK Ufa labdarúgó Európa-liga-selejtező megrendezése, mert elképzelhető, hogy az orosz csapat vízumproblémák miatt nem utazhat el Skóciába.

Európa Liga
Fotó: TASR/AP

"Próbáljuk megszerezni a brit vízumot, mindent megteszünk ezért, de mindenkinek meg kell értenie, hogy ez egy nagyon nehéz, és kihívást jelentő helyzet" - idézi a Sunday Express című lap Samil Gazizov klubigazgatót.

Hozzátette, hétfőn a Dinamo Moszkva otthonában játszanak bajnoki meccset, és ezt kihasználva a dokumentumaikat személyesen adják be az orosz fővárosban lévő brit nagykövetségen.

"Azt mondták, a gyorsított eljárás is legalább öt napot vesz igénybe. Ez nyilvánvalóan nem lenne megfelelő számunkra, ezért reméljük, képesek lesznek még jobban felgyorsítani a folyamatot" - mondta a klubvezető.

A párharc első mérkőzését csütörtökön rendeznék Glasgow-ban, a visszavágóra egy héttel később kerül sor. A selejtező negyedik fordulójában a tét már a csoportkörbe jutás.

A közelmúltban már előfordult, hogy orosz sportolók azért nem versenyezhettek Nagy-Britanniában, mert nem kaptak időben vízumot. Így járt Igor Frolov országúti kerékpáros, aki nem vehetett részt a múlt heti, ugyancsak Glasgow-ban rendezett Európa-bajnokságon, korábban pedig a Szpartak Moszkva labdarúgóklub ifjúsági csapata nem utazhatott Észak-Írországba.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.