2020. július 14., 18:18

Visszatérhet az egykori közönségkedvenc Dunaszerdahelyre

Háttérinformációink szerint visszatérhet Dunaszerdahelyre a sárga-kék szurkolók egykori kedvence. A DAC az új szezonra a keret megerősítésén dolgozik és Erik Pačindával is tárgyalásokat folytat a vezetőség.

Fotó: FCDAC

Alig, hogy véget ért a bajnokság, nem sok idő maradt az új idényig. A sárga-kékek a rendelkezésre álló három hét felkészülés alatt, igazi topcsapatokkal mérkőznek meg. A vezetőség a keretet egyben szeretné tartani és a tervek között új játékosok igazolása is szerepel, több rutinosabb futballistára is szüksége lesz Bernd Storcknak amit többször is elmondott.

A rutinosabb játékosok táborát erősítheti a klub korábbi játékosa Erik Pačinda, ugyanis egyes információk szerint a klub tárgyalásokat folytat esetleges dunaszerdahelyi visszatéréséről. A 31 esztendős támadó 2018 októberében távozott Dunaszerdahelyről, miután Hyballával való nézeteltérése miatt, több alkalommal is a kispadra szorult, majd idő előtt távozott.

A kassai születésű Erik Pačinda 2015 nyarán érkezett Dunaszerdahelyre, ahol 104 mérkőzésen lépett pályára a DAC színeiben, 32 gólt lőtt valamint 12 gólpasszt is kiosztott. A négyszeres szlovák válogatott futballista a dunaszerdahelyi távozása után a cseh Plzeň csapatához igazolt, ahová 2021-ig köti szerződés. A 31 esztendős támadó a Plzeň együttesében 11 mérkőzésen egy gólt és egy gólpasszt jegyzett.

A cseh gárda 2019 júliusában a lengyel Ekstraklasában szereplő Korona Kielce csapatának adta kölcsön a Pačindat ahol 22 mérkőzésen négy gólt és gólpasszt jegyzett.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.