2020. június 24., 20:13

Vida Máté megsérült, nem jutott a kupa döntőjébe a DAC

Elmaradt a klubtörténelmi siker, a dunaszerdahelyi DAC a szlovák kupa elődöntőjének visszavágóján háromgólos vereséget szenvedett a Rózsahegy otthonában.

Fotó: TASR

A Szlovák Kupa elődöntőjének visszavágóján a dunaszerdahelyi sárga-kékek idegenben, a Rózsahegy otthonában léptek pályára. Bernd Storck együttese a legerősebb összeállításában lépett pályára. A dunaszerdahelyi odavágó 1-1-s döntetlennel zárult.

A DAC német vezetőedzője kezdőként számított a hétvégi bajnokit kihagyó Lorenco Šimić játékára, valamint a Nagyszombat otthonában kisebb sérülést összeszedő Shäfer Andrásra is, akit a szünetben elővigyázattoságból le is cserélt az edzői stáb.

Mindkét csapat számára komoly téttel bírta a visszavágó, hiszen korábban a Rózsahegynek és a DAC-nak is egy alkalommal sikerült elhódítania a trófeát. Az már tegnap este eldőlt, hogy az első döntős a már bajnok pozsonyi Slovan lesz, miután kettős győzelemmel bizonyultak jobbnak a Mészáros Andrást is foglalkoztató Aranyosmarót csapatánál.

Bernd Storck tanítványai aktívan kezdték a visszavágót, és a mérkőzés harmadik percében Andrija Balić egy szép lövéssel kis híján a vezetést is megszerezte, lövése azonban a léc fölé szállt. 

A hazaiak a védekezésre, a pontrúgásokra és a gyors kontratámadásokra rendezkedtek be, a sárga-kékek hiába birtokolták az első negyedórában többet a labdát, nem találták a rést a hazai védelmen. A 18. percben Eric Davis lapos beadása után Divkovič került helyzetbe, de gyenge lövése Macíknak könnyed csemege volt.

A mérkőzés 20. percében ígéretes helyről végezhetett pontrúgást a hazai együttes, Brenkus kiválóan centerezett középre, a remek ütemben érkező Madleňak pedig a hálóba fejelte a labdát. Öt perccel később ismét Balić került helyzetbe, aki már a harmadik kapuralövéssel próbálkozott, de egyik lövése sem találta el Macík kapuját. Az első játékrész hajrájában, Kalmár passza után, Divkovič előtt adódott egyenlítési lehetőség, a horvát támadó azonban a kapu fölé bombázott.

Ezután érzékeny veszteség érte a sárga-kékeket, Vida Máté egy párharc után rosszul ért földet és azonnali cserét kért. A magyar válogatott játékosát fájdalmas arccal, hordágyon vitték le a pályáról. Az első játékrész utolsó perceit megnyomta a DAC, és Kalmár valamint Ramirez is helyzetbe került, de egyikőjük lövése sem találta el a rózsahegyi kaput. Storck tanítványai ezzel egygólos hátrányban vonulhattak szünetre.

A szünetben a hazaiak mestere Ján Haspra is cserélt, Almási László helyett Gerec állt be. A 52. percben a hazaiak óriási ziccert puskáztak el, Regáli csúnyán befűzte Kružliakot, a dunaszerdahelyi álmokat Jedlička egy nagy védéssel tartotta életben. Hat perccel később újabb hazai lehetőség maradt ki, ezúttal Brenkus lövése találta el az oldalhálót.

A DAC nem nagyon tudott mit kezdeni a rószahegyi védelemmel, a sárga-kékek csupán távoli lövésekig jutottak, komoly egyenlítési lehetőséget nem tudtak kialakítani Kalmárék. Nem úgy a hazai együttes, a 72. percben óriási ziccert szalasztottak el előnyük növelésére, Gerec teljesen szabdon tört Jedlička kapujára, Madleňak elé passzolt, aki mellédurrantott.

Tíz perccel a vége előtt a hazaiak eldöntötték a párharc sorsát, az Almási helyére csereként beálló Gerec kettőre növelte a rózsahegyi előnyt. A vendégek sorsa a 88. percben pecsételődött meg végleg, mikor Gerec megszerezte a Rózsahegy harmadik gólját is. Ezzel a hazaiak bejutottak a fináléba.

A Rózsahegy ellenfele a július 8-án megrendezésre kerülő fináléban a Slovan lesz.

Szlovák Kupa, visszavágó:

MFK Rózsahegy - FC DAC 1904 3-0 (1-0)

Štadion pod Čebraťom, Rózsahegy, v.: Smolák

Gólszerzők: Madleňak (20.), Gerec (80.,88.)

Sárga lapok: Almási (33.) ill. Šimić (20.), Kružliak (90.)

Rózsahegy: Macík - Čurma, Maslo, Mojžiš - Ďungel (Kojnok 83.), Brenkus (Filínský 69.), Múdry, Takáč (Kmeť 83.), Madleňák (Twardzik 77.) - Almási (Gerec 46.), Regáli. 

DAC: Jedlička - Blackman, Šimić, Kružliak, Davis - Schäfer (Sharani 55.), Vida (Fábry 43.), Kalmár, Balić (Bednár 81.) - Divković, Ramirez

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.