2020. október 24., 14:44

Veszélyben a vasárnapi DAC-Slovan a koronavírusos pozsonyiak miatt

A hétvégia DAC-Slovan örökrangadó veszélybe került, ugyanis címvédő pozsonyi klubnál 14 koronavírus fertőzöttet regisztráltak a mérkőzés előtt.

Slovan Bratislava Ivan Kmotrík
Fotó: TASR

A teljes szakmai stáb karanténba került a pozsonyi együttesnél, miután pozitív koronavírus tesztet produkáltak. A fővárosi klubnál összesen 14 személynek lett pozitív a tesztje.

A hatályos előírások szerint a pozitív mintát produkáló csapattagok karanténba kerültek. A csapat több tagja is rosszullétre panaszkodott, így a pozsonyi klub utolsó edzése is elmaradt.

A Ligás Klubok Uniójának (LKU) hivatalos kézikönyve szerint, amennyiben egy csapatnak 13 játékosa rendelkezik negatív koronavírus teszttel, beleértve a kapust is, köteles kiállni az adott mérkőzésen.

A pozsonyi klub elnöke ifj. Ivan Kmotrík elmondása szerint keresik a lehetőséget, hogy ki tudjanak állni a DAC elleni rangadón. Vasárnap reggel újra tesztelni fogják a játékosokat, és csak reménykedni tudnak, hogy lesz 13 játékosuk, akik játékra alkalmasak lesznek. Kmotrík elmondása szerint tiszteletben kell tartaniuk az érvényes előírásokat, és mindent megtenni, hogy megfeleljenek a szabályoknak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.