2018. szeptember 15., 09:06

Veretlenek csatája: jön az ősz rangadója

Szombaton rendezik meg a Fortuna Liga legnagyobb érdeklődéssel övezett rangadóját, a Slovan-DAC összecsapást. A két rivális immáron 55. alkalommal találkozik.

Slovan_DAC
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Facebook

Az ősz rangadóját ezúttal Pozsonyban rendezik meg. Közel 950 dunaszerdahelyi szurkoló kíséri el a sárga-kékeket az ősi rivális otthonába. A mérkőzés pikantériájához hozzátartozik, hogy a két ősi rivális vezeti a tabellát és egyaránt veretlenek a bajnokságban.

Ősi riválisok egymás ellen 1988 óta

Délután 55. összecsapására készülhet a két nagy rivális, mely több mint egy futballmérkőzés a derbi múltját ismerve. Eddigi mérkőzéseiken a pozsonyiak voltak az eredményesebbek 32 győzelemmel, míg a sárga-kékek 10 győzelmet tudnak felmutatni a derbik történetében. Pontosztozkodásra pedig 12 alkalommal került sor. A sárga-kékek legnagyobb arányú győzelmüket még 1989-ben könyvelhették el a Slovan ellen, míg a legelső derbire 1988 októberében került sor a Slovan otthonában. Az eddigi 54 mérkőzésen összesen 143 gól született a derbik történetében. A legtöbb gólt hozó mérkőzésre pedig 1996-ban került sor, melyet a Slovan 7:1-re nyert meg.

A legutóbbi idényben a két rivális négy alkalommal is találkozott egymással: az alapszakaszban a Slovan otthonában 1-1-es döntetlennel zárult a mérkőzés. A MOL Arénában az új főtribün megnyitóján tavaly novemberben feszült egymásnak a két rivális, akkor a dunaszerdahelyiek Kalmár Zsolt hajrában szerzett góljával 2-1-re győzni tudtak. A sárga-kékek legutóbbi pozsonyi látogatása során kétgólos vereséget szenvedtek, míg legutóbb a MOL Arénában győzött 1-0-ra a Slovan: Bozsikov góljával Holman Dávid gólpasszából. A DAC legutóbbi pozsonyi sikerét 2015. március 15-én aratta, akkor 1-0-ra győztek a sárga-kékek.

Veretlenek csatája

A forduló és az ősz rangadóját két veretlen és élen álló csapat vívja majd szombat délután, ami remek kis programot kínál a semleges nézőknek egy napfényes szombat őszi délutánon. A DAC német mestere Peter Hyballa és stábja első Slovan elleni csatájára készülhet, de Vida Máté is a kezdőben kaphat helyet élete első Felvidéki El Clasicóján. A Slovan együttese komoly hiányzókkal számolhat, ugyanis az ősi riválistól éppen Slovanba igazoló Marin Ljubičič ötmeccses eltiltását tölti jogtalan szerepeltetése miatt a Felsődiósban megrendezett kupamérkőzésen, amiért a pozsonyi gárdát ki is zárták a sorozatból. Szintén eltiltás miatt nem lehet ott a DAC elleni rangadón Filip Hološko és Martin Ševela vezetőedző.

Ami a sárga-kékeket illeti, a klub történetének legjobb idénykezdetével rukkolt elő a dunaszerdahelyi csapat, ugyanis hét veretlenül megvívott mérkőzés után látogatnak Peter Hyballa tanítványai a pozsonyi Slovan ottonába. A két klub adja a bajnokság két legtermékenyebb játékosát is, a pozsonyiaknál a hatgólos Andraž Šporar vezeti a góllövőlistát az ötgólos Vida Kristopher előtt. A bajnokságban a DAC szerezte a legtöbb gólt, 19-et, míg a Slovan kapta a legkevesebbet, hatot.

A forduló további programja

A 8. fordulót szombat délután 16:45-kor a Slovan-DAC rangadó nyitja meg, melyet az Orange Sport élőben közvetít. Ezt követően sem maradnak rangadó nélkül a szlovák foci szerelmesei, ugyanis a címvédő Nagyszombat hazai pályán fogadja a Zsolna együttesét. A címvédő Szpartak eddig a bajnokságban gyengén muzsikál, mindössze 8 pontot gyűjtöttek hét forduló alatt, de ez a nemzetközi kupaszereplés számlájára is írható. A szombati programban 19 órától további négy mérkőzést rendeznek meg. A sereghajtó Zemplén Nagymihály a nemrég edzőt váltó Szered otthonában lép pályára. A dobogóra pályázó Trencsén a tabella alsó felében tanyázó Szenice, míg a harmadik helyezett Rózsahegy az Aranyosmarót otthonában vendégeskedik.

A Fortuna Liga 8.fordulójának programja:
Szeptember 15., szombat:
ŠK Slovan – FC DAC 1904 Dunaszerdahely 16:45
Szpartak Nagyszombat - MŠK Zsolna 18:00
FK Szenice - AS Trencsén 19:00
FC ViOn Aranyosmarót - MFK Rózsahegy 19:00
ŠKF Szered – MFK Zemplén Nagymihály 19:00
FK Železiarne Zólyombrézó - FC Nyitra 19:00

A tabella aktuális állása:

Fotó:  Facebook

Slovan_DAC
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.