2020. május 31., 13:17

Végül a Fortuna Liga is beindul

A május 22-én meghozott döntés értelmében június 13-ától folytatódik a Fortuna Liga 2019/2020-as idénye. A bajnokságot rövidített formában fejezik be, tíz helyett öt fordulót játszanak le, illetve a Slovnaft Cup elődöntőit és a döntőt is megrendezik. A harmadik helyen álló DAC új vezetőedzővel vág neki a ligának, a német Bernd Storckkal.

Fotó: fcdac.sk

Nehezen született meg a döntés. A Ligás Klubok Uniójának (ÚLK) elnöksége és a tizenkét élvonalbeli klub képviselői úgy határoztak, folytatják a járvány miatt félbeszakított bajnokságot.

A Fortuna Liga 2019/2020-as idényének huszonkét fordulóból álló alapszakaszát március 7-én fejezték be, a rájátszásra már nem kerülhetett sor.

Ennek utolsó fordulójára épp a múlt hétvégén került volna sor. Huszonkét forduló után a Slovan 55 ponttal vezette a bajnokságot, az őt követő Zsolna tízzel kevesebbet szerzett, a harmadik helyen álló DAC pedig 38 pontot.

Lejátsszák tehát az idényt, a rájátszás tíz fordulója helyett azonban csak ötöt, ami után hivatalosan bajnokot avatnak.

Kieső nem lesz, értelemszerűen a tizenegyedik helyezettnek sem kell selejtezőt játszania a második liga ezüstérmesével, mivel senki nem jut fel a második osztályból, amelyet valószínűleg nem folytatnak.

A Fortuna Liga küzdelmei július 11-én zárulnak, csak a hétvégéken rendeznek fordulókat. A Szlovák Kupa elődöntőinek és döntőjének időpontjáról később, a bajnokság újraindulása után döntenek. A liga startjára a kormánynak is rá kell bólintania.
Üres stadionokban

A mérkőzéseket nézők nélkül játsszák le, a játékosok nem foghatnak kezet, tilos a gólok utáni csoportos összeborulás, és persze a csapatokat folyamatosan tesztelni fogják.

A nemrég elkezdődött Bundesligához hasonlóan a Fortuna Ligában is szerették volna bevezetni a meccsenkénti öt cserelehetőséget. A klubok azonban elvetették, mondván, a rövidített rájátszás miatt nincs szükség erre a lehetőségre.

A Slovan vezetősége nehezményezte, hogy miért utasította el a csapatok többsége a kínálkozó alkalmat, hiszen az öt forduló alatt a fiatalabb játékosok is bemutatkozhattak volna az élvonalban. A Zsolna vezetői épp fordítva érveltek, az öt cserének szerintük csak akkor lenne létjogosultsága, ha mind a tíz fordulót megrendeznék, és hetente két fordulót is lebonyolítanának.

Ha a Slovnaft Cupot a Slovan, DAC, Rózsahegy és ViOn négyeséből az első kettő valamelyike nyeri meg, amire nagy az esély, akkor play-off dönt arról, melyik alakulat indulhat harmadikként az Európa-liga 2020/2021-es idényében. Úgy tűnik, hogy nyáron a régi és az új szezont csak egy rövid szünet választaná el egymástól, de szintén kérdéses, hogy a befejezetlen európai kupasorozatok mikor folytatódhatnak, és mikor indulhat a következő évad.
Olcsó szemfényvesztés

A rájátszás öt fordulójában a felső- és az alsóház első három helyezettje előnyt élvez, tehát a Slovan, a Zsolna, a DAC, valamint a Trencsén, a ViOn és a Szenice háromszor játszhat hazai pályán. A felezett rájátszás azonban nem nyerte el mindenki tetszését, különösen a Slovan vezetőségéét. A klub vezérigazgatója, ifj. Ivan Kmotrík nyilvános közleményben nehezményezte, hogy tíz helyett csak öt fordulóra kerül sor.

A bajnokság egészének lejátszása mellett a Slovanon kívül a Zsolna és a Nagyszombat állt ki, miközben a DAC és a Trencsén már korábban jelezte, jobban szeretnék, ha egyáltalán nem folytatódna a liga.

Magyarán született egy amolyan közép-kelet-európai döntés, ha cifrán akarnánk fogalmazni, ócska és olcsó szemfényvesztés. Az összecsapások tét nélküliek lesznek, mivel a Slovan előnye öt forduló alatt behozhatatlan, az El-ben való indulásról valószínűleg a play-off dönt, az alsóházban pedig egyáltalán nincs tét.

A Slovanon és a két másik klubon kívül újságírók és szurkolók is csodálkozva fogadták az ötfordulós rájátszást, amely ezzel az eladhatóságából is jócskán veszít, amit a huszonötszörös bajnok vezetője is kiemelt.

A rájátszás első játéknapján a felsőházban Slovan–Rózsahegy, Zsolna–Nagyszombat és DAC–Nagymihály, míg az alsóházban Trencsén–Pohronie, Szenice–Szered és Aranyosmarót–Nyitra mérkőzéseket játszanak. A dunaszerdahelyiek ezután Nagyszombatba utaznak, majd a Slovant és a Zsolnát fogadják a MOL Arénában. Az utolsó körben pedig Rózsahegyen lépnek pályára.

Új seprő

A sárga-kékekhez kapcsolódó hír: május 21-én hivatalossá vált, hogy Bernd Storck lesz a gárda vezetőedzője. Az ötvenhét éves német tréner a portugál Hélder Cristóvãót váltja a kispadon. A menesztett előd mindössze négy bajnokin irányította a csallóközieket. A négy találkozón háromszor döntetlenezett és egyszer vesztett a csapat, a Slovnaft Cup negyeddöntőjéből viszont továbbjutott.

Storck két évre írt alá, és június 1-jétől veszi át a DAC vezetését.

A klub sportigazgatója, Jan Van Daele úgy nyilatkozott, hogy két fontos szempont miatt döntöttek a volt magyar szövetségi kapitány mellett. Az egyik a stílus, a letámadás, az agresszív támadófutball, a másik pedig a nemzetközi tapasztalat. A belga klubvezető egy nappal azt követően kereste meg Storckot, hogy áprilisban kijelentette, távozik a Cercle Brugge-től. A beszélgetések során hamar kiderült, hogy a német tréner ismeri a DAC-ot.

Storck 2015-ben robbant be a magyar köztudatba, amikor kinevezték az U20-as magyar válogatott élére. Ő irányította a csapatot a 2015-ös új-zélandi világbajnokságon, ahol a nyolcaddöntőben estek ki a későbbi győztes szerbektől. Nyáron a felnőttcsapat vezetését vette át, amellyel a pótselejtezők során kijutott a 2016-os Európa-bajnokságra. Csoportelsőség veretlenül, utána vereség a nyolcaddöntőben a belgáktól, de mindez már történelem. Egészen 2017 őszéig maradt a válogatott élén. Azóta két belga csapatot is benntartott az élvonalban, először a Mouscront, majd a Cercle Brugge-t. A DAC-nál többet várnak tőle.

Megjelent a Magyar7 2020/21. számában. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.