2026. szeptember 24., 18:22

Vb-cím, gólkirály, BL-győzelem: kié lehet az Aranylabda?

Nemrégiben hozták nyilvánosságra az Aranylabda 30 fős listáját, alig egy hónap múlva Londonban pedig az is kiderül, ki lesz a végső győztes. Az alábbiakban azt fejtegettük, kik lehetnek esélyesek az elmúlt szezon legjobb játékosa címre.

Aranylabda
Fotó: TASR

Kezdjük talán rögtön a 30-as listával, melyről több nagy név is hiányzik. A legnagyobb hiányzó kétségkívül a Barcelona támadója Raphinha, aki egészen elképesztő szezonrajtot produkál, bár a lista összeállításakor ezt már nem vették figyelembe. 

A brazil támadó tavalyi szezonja sem sikerült rosszul, bajnoki címet nyert a Barcával, egyéni szinten a BL-ben három gólt és két gólpasszt, míg a bajnokságban 13 gólt és három asszisztot jegyzett.

 Ezek a számok ugyan elmaradnak a 2024/25-ös idényben produkált számaitól - amikor esélyes volt az Aranylabdára - ennek ellenére ott lett volna a helye a listán.

Nem meglepő módon ezúttal is Paris Saint-Germain adja a legtöbb játékost a listára, egészen pontosan tizet, bár hozzá kell tenni, hogy Ferran Torres tavaly még a Barcelonát erősítette, és csak nyáron szerződött a párizsiakhoz. Egyáltalán nem véletlen a PSG fölény, a franciák a bajnoki cím mellett megvédték a BL-címüket, és több játékos is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a tavalyi idényben. 

A favoritok között is több párizsi játékost emlegetnek, Ousmane Dembele és Khvicha Kvaratskhelia is joggal pályázik az Aranylabdára. Dembele tavaly elnyerte a díjat, idén georgiai csapattársának van erre nagyobb esélye. 

Kvaratskhelia a bajnokságban is jól teljesítetett, a BL-ben mutatott játéka azonban a valódi ok, amiért az esélyesek között emlegetik. Tíz góllal és hat gólpasszal járult hozzá csapata végső sikeréhez, nem véletlenül őt választották meg a tavalyi BL-szezon legjobbjának.

De voltak még itt hasonlóan kiemelkedő teljesítmények. Egészen elképesztő például, hogy Kylian Mbappé továbbra sem rendelkezik Aranylabdával. Az idén decemberben már 28. életévét betöltő francia bődületes számokat produkált a vb-n, tíz gólt és négy gólpasszt jegyzett, azonban még ő is kevésnek bizonyult a franciák végső sikeréhez. 

Valószínűleg, amennyiben a francia válogatott megnyeri a tornát, nincs miről beszélni, Mbappé toronymagas esélyessé lépett volna előre, így viszont könnyen elképzelhető, hogy ismét lemarad a címről. 

Van azonban még egy másik francia labdarúgó, aki szintén megérdemelné az elismerést, ő pedig nem más, mint Michael Olise. A Bayern München támadója évek óta a bajor csapat és a francia válogatott egyik legjobbja, rendre 10 gól+10 gólpassz felett teljesít, és bár a Bayernnel megnyerték a Bundesligát, Európában nem sikerült maradandót alkotniuk. 

Harry Kane évek óta a lista állandó résztvevője, a végső győzelem azonban eddig az angol támadónak sem jött össze. Kane hosszú évek óta minden sorozatot figyelembe véve 40 gól felett teljesít, az Aranylabdához valószínűleg neki is a válogatottal elért siker hiányzik.

 Hiába a sérülés, és az azt követő felemás forma, könnyen lehet, hogy az Aranylabda győztesét ezúttal is Rodrinak fogják hívni. A Barcelona újdonsült középpályása egy súlyos keresztszalag-szakadás után tért vissza a tavalyi szezonban, és a Manchester Cityben mutatott teljesítménye után úgy tűnhetett, sosem fogjuk viszontlátni a régi Rodrit. 

A spanyol középpályás azonban a vb-re összeszedte magát, és vezérletével a spanyol csapat 2010 után ismét felért a csúcsra. Rodri a torna játékosa lett, ami óriásit dobott az esélyein, így már a favoritok között tartják számon.

Az Aranylabda fő várományosa azonban kétségkívül Lamine Yamal, aki a Barcelonával bajnoki címet, a spanyol válogatottal pedig vb-győzelmet ünnepelhetett. A 19 éves csillag a BL-ben és a La Ligában is kiemelkedő szezont futott, a vb-n mutatott játéka ront valamelyest az esélyein. 

A spanyol csapat egyik legfontosabb láncszeme volt, a végső termék azonban hiányzott a játékából, nyolc találkozón mindössze egy gól szerzett. Ennek ellenére Yamal a legfőbb esélyes az Aranylabdára, talán az ő sikere okozná a legkisebb meglepetést.

A legendák közül Lionel Messi ezúttal sem hiányozhat a listáról, ami elsősorban kiemelkedő világbajnokságának köszönhető. Az argentin klasszis újfent bebizonyította, hogy továbbra is megállja a helyét a legmagasabb szinten, nyolc góllal és négy gólpasszal járult hozzá az argentinok meneteléséhez, akik viszont elbukták a finálét, mellyel Messi esélyei is radikálisan lecsökkentek az újabb Aranylabda bezsebelésére.

Esélyesekből ezúttal sincs hiány, október 26-án pedig azt is megtudjuk, ki volt a tavalyi szezon legjobb játékosa, és kinek a neve mellé kerül ez a nívós elismerés.

Megosztás
Címkék