Varga Péter: nagy megtiszteltetésnek tartanám, ha a DAC labdarúgója lehetnék

Már több mint két éve erősíted a Gyirmót együttesét. Hogyan értékelnéd eddigi gyirmóti pályafutásodat?

Voltak pozitív és negatív élményeim is ebben a két évben, de ez mindenhol így van. Az első évem a saját teljesítményem szempontjából úgy érzem, jól sikerült, de a csapat eredményei nem úgy alakultak, ahogy szerettük volna. A második évem nem volt a legjobb. Az új szezon elejétől számomra teljesen új poszton, jobbhátvédként kellett játszanom, így nem nagyon élveztem a focit. Az idény pozitívuma az volt, hogy hétről hétre játszottam és a csapat is rendre nyerni tudta a meccseit. Egészen a 30. fordulóig az első helyen voltunk, az utolsó fordulókra sérülés miatt nem tudtam pályára lépni, így még rosszabb volt látnom, hogy nem úgy megy a csapatnak a játék, és a feljutás is elúszott. Nagyon szeretek itt lenni Gyirmóton, úgy gondolom, mindenkivel a klub körül kiváló a kapcsolatom, és egy nagyon jó csapat alakult ki a nyár folyamán. Remélem, az idei szezonban el tudjuk érni azokat a célokat, amiket a szezon elején a klub kitűzött, és minél több néző látogat majd el hazai mérkőzéseinkre.

Melyik volt eddigi gyirmóti karriered legszebb pillanata, illetve mi volt a legnagyobb csalódás számodra?

Legszebb az első gyirmóti gólom volt, amely az MTK elleni kupameccsen született, és számunkra a vezetést jelentette, de sajnos az utolsó percben kikaptunk 2-1-re. Csalódásnak mondanám a kupából való kiesésünket, és ami még nagyobb csalódás a számomra, hogy nem tudtunk felkerülni az NB1-be.

Az első szezonod a győrieknél kimondottan jóra sikeredett, szinte rögtön alapemberré váltál, 42 mérkőzésen léptél pályára Gyirmóton és 5 gólt is szereztél. 

Nagyon jó és hosszú szezon volt, aminek a végén még a szlovák U20-as válogatottban is sikerült bemutatkoznom. A szezon során voltak nagyon jó mérkőzéseim, de volt olyan is, amikor nem ment úgy a játék, ahogy szerettem volna. Még sokat kell dolgoznom azon, hogy stabilan magas színvonalon tudjak teljesíteni.

Fotó:  Gyirmót FC

A gyirmóti csapatban több felvidéki futballista is szerepelt. A kezdeti beilleszkedés során mennyire segített, hogy felvidéki játékosok is vannak a csapatban?

Igen, Ipolyságon születtem, de a szomszédos Felsőtúr községből származom. Itt nőttem fel, viszont versenyszerűen futballozni Léván kezdtem. Mikor Gyirmótra igazoltam, akkor nem nagyon ismertem a keretet. Egyedül a Németh Zsoltit ismertem, aki ellen pályára léptem még a szlovák Fortuna ligában. Az ide érkezésem után Zsolton kívül sokat segített Szőcs Laci és Rengel Peti. Sokat köszönhetek a csapat akkori két edzőjének, Molnár Lászlónak és Simon Gyuszinak, nekik köszönhetően szinte zökkenőmentes volt számomra a beilleszkedés.

Pályafutásod során több poszton is megfordultál már, de melyik poszton érzed leginkább otthonosan magad, és mit mondanál a legnagyobb erősségednek?

Igen mondhatni, hogy már lassan minden poszton játszottam a kapuson kívül. Az én posztom a védekező középpályás, ott érzem magam a legjobban. Az erősségeim közé tartozik a passzjáték, a rúgótechnika, a játék olvasása, a párharcok és a fejjátékom.

A felnőttek között még 2015-ben a szlovák Fortuna Ligában sikerült a debütálás, a Szenice csapatában, mindössze 17 évesen. Milyen érzés volt első alkalommal pályára lépni az élvonalban a felnőttek között?

Az első mérkőzésem az Aranyosmarót ellen volt. Emlékszem, egy nappal a meccs előtt odahívott magához az edző, átkarolt és azt mondta, hogy a holnapi meccsen a kezdőcsapatban leszek, és mit vár el tőlem. Aznap este nem sokat aludtam, folyton a másnapi meccsen járt az eszem, de reggel úgy keltem, hogy ma eljött az a pillanat, amire kiskorom óta vártam, és nemsokára egy nagy álmom válhat valóra. A meccs előtt kicsit ideges voltam, a rutinosabb játékosok segítettek, mondták, mire figyeljek, az első passzok legyenek biztosak, és utána menni fog. Az eredmény a csapat számára nem lett jó, de a játékommal elégedett voltam én is és a szakmai stáb is, aminek nagyon örültem.

A pályafutásod elején a Szenice csapatával két mérföldkövet is átléptél: debütáltál a szlovák élvonalban, illetve az Ifjusági Bajnokok Ligájában is játszhattál a Torino elleni párharc során. Hogyan értékeled ezeket a fontos pillanatokat a karrieredben?

Az élvonalbeli bemutatkozásom nem a legjobb eredménnyel végződött, 3:1-re kikaptunk Aranyosmaróton, de a teljesítményemmel elégedett voltam én is és az egész edzői stáb is. Az ifjúsági Bajnokok Ligája egy kicsit balszerencsésre sikerült, mivel otthon csak 0:0-ás eredményt tudtunk elérni, de nagyon sok helyzetet hagytunk ki. A visszavágón Torinóban hosszú ideig vezettünk, de sajnos a 94-ik percben kaptuk a mindent eldöntő gólt, így kiestünk. A meccs után mindegyikünk rettentően szomorú és csalódott volt, pár másodpercen múlt a továbbjutásunk. Eddigi focikarrierem legszebb és legszomorúbb napja volt több mint 13 ezer olasz és 40 szlovák néző előtt játszani. Egyszerűen leírhatatlan, egy újabb álmom vált valóra aznap este. Remélem a jövőben felnőtt csapattal is sikerül valamelyik európai kupában szerepelnem.

Az idei év kezdetén Adrian Guľa, a szlovák U21-es válogatott szövetségi edzője meghívott a válogatott keretébe, számítottál-e a behívóra?

Az igazat megvallva, nem számítottam a meghívóra, mivel nem a posztomon játszottam az előző évben, de amikor a mester felhívott, nagyon örültem, hogy újra lehetőséget kapok a válogatottban, és bizonyítani tudok.

Mint minden felvidéki játékosnak az álma, hogy Csallóköz patinás egyesületének, a dunaszerdahelyi DAC-nak a sárga-kék szerelését egyszer a karrierje során magára ölthesse. Te, mint a jövő egyik záloga, hogyan viszonyulsz ehhez a dologhoz, látsz-e rá esélyt, hogy karriered során egyszer a DAC labdarúgója lehess?

Felvidéki srác vagyok, természetesen igent mondanék, ha lenne lehetőségem Dunaszerdahelyen játszani. Nagy megtiszteltetésnek tartanám, ha a DAC labdarúgója lehetnék. Fantasztikus a szurkolótábor, és óriási élmény lenne minden héten ennyi szurkoló előtt játszani.