Valódi erőfelmérő vár az FTC-re
Elérkezett a nap, melyet a szurkolók többsége várt, a Ferencváros este 18:45-től a San Siróban, az AC Milan ellen lép pályára. A két csapat eltérő formát mutat az Európa-ligában, ebből azonban még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni.
A Ferencváros két olasz topklubbal is megmérkőzések az Európa-liga csoportkörében, előbb az AC Milan otthonába látogatnak, majd 2027 januárjában a Juventus fogadják a Gorupama Arénában. A csoportkör megkezdése előtt a Milant a sorozat egyik esélyesének kiállították ki, az eddig mutatott teljesítményük után azonban már sokkal óvatosabban fogalmaznak.
Kettős arcát mutatja a Milan az idei szezonban, a Seria A-ban az 5. helyen állnak, lemaradásuk három pont a dobogós AS Romához képest. Az elmúlt hétvégén városi rangadót nyertek, 3:1-re legyőzték az Inter csapatát.
Az Európa-ligában már jóval hullámzóbb a teljesítményük, az első körben hazai pályán 2:0-ra kikaptak a Benficától, a Salzburg ellen aratott négygólos sikerük azonban gyorsan feledtette ezt a vereséget. A harmadik fordulóban aztán egy nagy pofonba szaladtak bele, mikor 3:0-ra kikaptak a Bournemouth vendégeként.
Három forduló alatt mindössze három pontot szerzetek, ami jelen állás szerint a 24. helyre elég. A csapat edzője, Ruben Amorim sem elégedett a hullámzó teljesítménnyel, melyet a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón is kiemelt.
"Képesek vagyunk bármilyen meccset megnyerni és elveszíteni, mindegy hogy a Serie A-ról vagy az El-ről beszélünk. Ma már minden meccsen mindenki ismer mindenkit, minden játékos elég képzett technikailag, a vezetőedzők számára pedig minden információ rendelkezésére áll az ellenfélről, úgyhogy bármi előfordulhat" - mondta Amorim.
A portugál szakvezető azt is kiemelte, hogy a San Siróban nem lehet más elfogadható eredmény, mintsem a győzelem.
Nagyon fontos meccs következik számunkra. Kiegyensúlyozottabbá kell válnunk, mert eddig ez nem jellemezte a csapatunkat. Teljesen mindegy, hogy rotálunk és ki lesz a pályán, ezt a találkozót meg kell nyernünk egy jó gárda ellen”
- fogalmazott.
A papírforma alapján valóban az AC Milan számít a találkozó esélyesének, a Ferencváros azonban már többször képes volt meglepni nagyobb csapatokat. Borbély Balázsék sokáig kettős arcukat mutatták az idei szezonban, az utóbbi hetekben azonban a bajnokságban is egyre kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtanak, ennek köszönhetően vesztett pontok tekintetében beérték az éllovas Győri ETO csapatát.
Az Európa-ligában eddig mindhárom mérkőzésüket megnyerték, jelenleg a tabella 5. helyén állnak. A Celticet és a Torreenset viszonylag könnyedén sikerült legyőzniük, a Plzeň ellen szoros mérkőzést játszottak, Zachariassen vezérletével azonban a csehek ellen is sikerült otthon tartaniuk a három pontot.
Most viszont valódi erőfelmérő előtt állnak a zöld-fehérek, akiknek aligha lesz nehezebb ellenfelük az Európa-ligában, mint az AC Milan. A Ferencváros előszeretettel dominál a mérkőzésein, az olasz csapat ellen azonban valószínűleg kénytelen lesznek lemondani a labdáról. Erről Borbély Balázs is beszélt, a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.
"Mondhatjuk, hogy eddig sikeres a szereplésünk Európában akár a nyári kvalifikációt, akár az őszi alapszakaszt nézzük, Bár játszottunk remek ellenfelekkel, de ez a meccs teljesen más kaliberű és színvonalú lesz. Arra számítok, hogy többet birtokolja majd a labdát a hazai csapat, ezért nekünk nagyon szervezettnek és fegyelmezettnek kell lennünk a labda nélküli játékban, viszont ha nálunk lesz a labda, akkor remélem, kellő önbizalommal tudunk támadásba lendülni, mert olyan csapat védekezése is zavarba hozható, mint a Milan” - mondta a felvidéki szakvezető.
Borbély Balázs számára egyébként nem lesz ismeretlen terep a San Siro, még 2005-ben a Bajnokok Ligájában lépett pályára az Artmedia Pertžalka színeiben az Inter ellen. Erről a mérkőzésről nem lehetnek kellemes emlékei, üres lelátók előtt 4:0-ra kikaptak az olasz csapattól.
Reméljük, hogy a Ferencváros a mai mérkőzésen nem fut bele egy hasonló eredménybe, és egy kis szerencsével akár ponttal/pontokkal is távozhatnak Milánóból. Az összecsapást a svájci Ura Schnyder vezeti, melyet az M4 Sport élőben közvetít.