2023. szeptember 27., 18:10

Utánpótlás focitornák orosz résztvevőkkel

A háború kitörését követően az orosz utánpótlás és felnőtt válogatottat eltiltották az UEFA által szervezett tornákon való részvételtől. Most ezt a rendelkezést a felnőtt válogatottra korlátozták.

focilabda
Képünk illusztráció
Fotó: pixabay.com

Az Ukrán Labdarúgó Szövetség ezzel kapcsolatban egy közleményt adott ki, melyben kijelentették, az ukrán csapatok bojkottálni fogják azokat a sorozatokat, amelyekben orosz együttesek is részt vehetnek.

Erre az után hívták fel a figyelmet, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) engedélyezte az utánpótlás csapatok részvételét a nemzetközi tornákon. Az UEFA kedden döntött arról, hogy az orosz U17-es válogatott részt vehet Európában szervezett mérkőzéseken.

A gyerekeket nem büntethetjük olyan tettekért, amelyekért felnőttek a felelősek. A fiatalok versenytől való eltiltása nem csupán fejlődésüket gátolhatja, de közvetlen diszkriminációt is jelent velük szemben. Azzal, hogy lehetőséget adunk nekik a játékra, a jövő generációjába és a sikeresebb holnapba fektetünk”

– hangsúlyozta Aleksander Čeferin, az UEFA elnöke.

A orosz csapatokat 17 éves korig olyan sorozatokba is besorolhatják, ahol a sorsolás már lezajlott. A felnőtt válogatott és klubcsapatok továbbra sem vehetnek részt az UEFA által rendezett tornákon.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.