2020. június 14., 15:04

Urblík és Szépe csapata döntetlenezett, idegenben nyertek Tujvelék - felvidéki játékos-körkép

Az OTP Bank Liga hétvégi 29. fordulója a Mezőkövesd és Honvéd összecsapásával kezdődött még pénteken majd a szombati játéknapon további három bajnoki mérkőzést rendeztek. A szombati napon az ipolysági Urblík József és nádszegi Szépe János csapata is pályára lépett, míg Tujvel csapata ezúttal a bajnokságban mérkőzött meg a Mezőkövesddel.

Mezőkövesd Zsóry FC-Budapest Honvéd 1-2 (0-2)
Gólszerzők: Dragóner (94.), illetve Ugrai (10.), Gazdag (38.)

A forduló nyitómérkőzésén a kupagyőztes Honvéd a döntőbeli ellenfelével, a Mezőkövesd csapatával mérkőzött, a sárga-kékek otthonában. A kispestiek kapuját ezúttal is a felvidéki Tomás Tujvel védte. A bajnokság újraindulását követően nem találja régi önmagát a Mezőkövesd, hiszen már öt bajnoki óta nyeretlenek a bajnokságban és lassan veszélybe került a dobogó harmadik foka is Kuttor együttesének.

A kupagyőztes Honvéd jól kezdte a mérkőzést és egy hazai hibát kihasználva már a 10. percben előnybe kerültek Ugrai Roland góljával. Ezt követően a hazaiak nem igazán tudtak ritmust váltani, ami végül egy újabb Honvéd találatot eredményezett és a 38. percben Gazdag növelte kettőre a kispestiek előnyét.

Szünet után a hazaiak aktívabban kezdtek, de igazán nagy helyzetet így sem tudtak kialakítani. A 68. percben a játékvezetőnek a villámlás és a viharos esőzés, valamint a világítás meghibásodása miatt félbe kellett szakítania a találkozót, amely nagyjából hét perc kényszerszünet után folytatódott. A Mezőkövesd ugyan a ráadás perceiben szépített, de ez már nem befolyásolta a Honvéd győzelmét.

 

Ferencvárosi TC-Kisvárda Master Good 1-0 (0-0)
Gólszerző: Sigér (75.)

A listavezető Ferencváros továbbjavította klubrekordját, és már 52 bajnoki mérkőzése nem szenvedett vereséget hazai pályán. A zöld-fehérek klubcsúcsot jelentő szériája még 2017. április 29-én, a Mezőkövesd legyőzésével kezdődött, azóta a Ferencváros 41 győzelem mellett 11 döntetlent játszott az NB I-ben pályaválasztóként.

A címvédő Ferencváros legutóbbi áldozata a Kisvárda volt, miután hazai pályán egy szerencsésnek mondható góllal legyőzték Bódog Tamás együttesét a zöld-fehérek. A találkozó első félidejében hiába játszott fölényben a Ferencváros igazán komoly gólszerzési lehetőséget nem nagyon tudtak kialakítani Rebrov tanítványai.

A második játékrészben a hazaiak akarata érvényesült, a komoly hazai nyomást nem bírta a kisvárdai védelem és a negyedórával a vége előtt Sigér lecsúszott beadását a kisvárdai kapus bevédte, ez pedig a Ferencváros sikerét jelentette. A fővárosiak sorozatban kilencedik bajnoki találkozójukon maradtak veretlenek, pályaválasztóként pedig 52 meccs óta nem találtak legyőzőre. Rebrov együttese a MOL Fehérvár előtt 12 ponttal vezet, de a Fehérvár vasárnap este játszik rangadót az Újpest ellen.

 

Debreceni VSC-Puskás Akadémia FC 2-2 (1-1)
Gólszerzők: Adeniji (6., 63.), illetve Knezevic (33.), Van Nieff (57.)

A Hornyák Zsolt edzette Puskás Akadémia a komoly gondban lévő kiesőjelölt Debrecen otthonába látogatott. Urblík József a kezdőben kapott bizalmat a köbölkúti mestertől.

A dobogóra vágyakozó felcsútiak számára nem indult jól a találkozó, miután a debreceniek óriási irammal kezdték a találkozót és szinte első gólszerzési esélyüket gólra váltotta Kondás Elemér együttese Adeniji góljával.
A gólt követően mindkét csapat előtt adódtak gólszerzési lehetőségek. Az első félór után tudott csak Hornyák Zsolt csapata egyenlíteni, Knezevic góljával, amivel beállította a találkozó félidei eredményét is.

Térfélcserét követően a Debrecen óriási erőket mozgósított a vezetés megszerzése érdekében, többször is veszélyeztették a Puskás Akadémia kapuját, de gólt mégis a felcsútiak szereztek. Urblíkék előnye nem tartott azonban sokáig, mivel a Debrecen egyenlített Adeniji újabb góljával.
A hajrában a hazaiak mindent megpróbáltak a győztes gól érdekében, be is szorították a vendégeket, de a három pontot már nem sikerült megszerezniük.

A DVSC ezzel hat bajnoki óta nem tudott nyerni a bajnokságban és két pont a hátránya a bentmaradó helyen álló Paks mögött. Az ipolysági Urblík József végig a pályán volt a Puskás Akadémia csapatában.

otp bank liga urblík
ZTE FC-Paksi FC 3-3 (1-1)
Gólszerzők: Bobál G. (33., 50., 62.), illetve Könyves (12.), Böde (79., tizenegyesből), Balogh B. (92.)

Hét mérkőzésre nőtt a Zalaegerszeg veretlenségi sorozata a bajnokságban. A nádszegi Szépe Jánossal felálló hazaiak a kiesés ellen menekülő Paks együttesét fogadták hazai közönség előtt.

A remek iramban kezdődő találkozón a vendégek Könyves Norbert góljával szerezték meg a vezetést az első negyedórában.
A gólt követően a ZTE átvette az irányítást és Bobál Gergely révén előbb egyenlítettek majd a félidei szünetet követően a vezetést is megszerezték.
A zalaegerszegi együttes a 62. percben újabb gólt szerzett, így félórával a vége előtt már két góllal is vezettek.
A Paks azonban nem adta könnyen magát, mint ahogy a hét közben a Ferencváros ellen sem. Kétgólos hátrányból felállva, Bödéék ezúttal is a ráadásban mentettek pontot.
A Zalaegerszeg csapatában a nádszegi Szépe János végig a pályán volt. A Paks gólzáporos döntetlenjével, két ponttal előzi meg a kiesőhelyen álló Debrecent, míg a ZTE a tabella hetedik helyén áll.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.