Újra zöld-fehérben Feketevízi Tímea
Egyéves pozsonyi kitérő után visszatér a Győri ETO-hoz a csallóközcsütörtöki Feketevízi Tímea, jelentette be a győri klub közösségi oldalán.
![](https://ma7media.storage.googleapis.com/sites/default/files/styles/freeform_large_9_2x/s3/2020-07/feketeivzi-timea.jpg?itok=m2CmwZgM)
Nemzetközi tapasztalatokkal tért vissza a tavaly nyáron távozó 18 éves tehetség Feketevízi Tímea, aki a 2017/18-as szezonban U19-es bajnok lett az ETO-val. A csallóközcsütörtöki tehetség három csodálatos évet töltött a zöld-fehéreknél, majd tavaly nyáron a pozsonyi Slovan szerződtette.
A 18 esztendős játékos a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhatott a Slovan színeiben a Ferencváros ellen.
Az utánpótlás válogatott középpályás pályafutása során megfordult a Somorja és a DAC csapatában is. Dunaszerdahelyen a csapatkapitányi karszalagot is viselhette, Somorján csak fiúkkal focizott, a DAC-nál pedig heti négy alkalommal edzett a fiúkkal, egyszer pedig a lányokkal, majd a hétvégi bajnokikat a lányokkal játszotta.
A felkészülés során a győri lányok a pozsonyi Slovan ellen is pályára lépnek, valamint a Nagyszombat ellen.
A felvidéki tehetség győri visszatérése óta meg is szerezte első gólját a Haladás-Viktória elleni felkészülési mérkőzésen, melyet ugyan a győriek 3-1-re elvesztettek, de Feketevízi Tímea szerezte a győriek egyetlen gólját.