2021. június 21., 10:27

Újabb magyar válogatott Dunaszerdahelyen

Egy hete kezdte meg a felkészülést a dunaszerdahelyi DAC. Németh Antal régi új arcokkal kezdte meg a felkészülést, a csapatban pedig egy új játékos is feltűnt, a korábbi utánpótlás magyar válogatott Bencze Márk.

dac
Fotó: dac1904.sk

A 21 esztendős Bencze Márk is a dunaszerdahelyi együttessel edzőtáborozik az osztrák Fügenben.

A Mezőkövesd játékosa próbajátékon vesz részt a csallóközi együttesnél.

A fiatal szélső tavaly nyáron lett a Mezőkövesd futballistája, miután a másodosztályú Siófoktól érkezett a borsodi együtteshez, de nem sok lehetőséget kapott, mindössze egy bajnokin és kupamérkőzésen lépett pályára. Szerződése 2022 nyaráig köti a borsodi sárga-kékekhez.

Bencze korábban Hollandiában is megfordult, a Vitesse Arnhem akadémiáján nevelkedett, a holland gárda U17-es, U19-es és U21-es csapatában is szerepelt, majd hazatért Magyarországra. A Vitesse utánpótláscsapataiban több mint 45 mérkőzésen lépett pályára, így komoly tapasztalattal bíró futballistáról van szó. A fiatal futballista a magyar korosztályos válogatott lépcsőfokait is végigjárta, több mint 40 mérkőzésen szerepelt a magyar korosztályos válogatottakban is.

Bencze a DAC jelenlegi edzőjével is dolgozhatott, a magyar U19-es válogatottban 10 mérkőzésen is pályára léphetett Németh Antal irányítása alatt.

2017-ben tagja volt annak az U17-es magyar válogatottnak, amely ötödik helyen végzett az Európa-bajnokságon, ráadásul a franciák elleni 3-2-es győzelem alkalmával gólt is szerzett.

Németh Antal ténykedése alatt Bencze a hetedik legtöbb lehetőséget kapta a korosztályos válogatottban (csupán Szendrei Norbert, Kovács Krisztián, Tímári Norman, Kiss Tamás, Mocsi Attila, Schön Szabolcs előzte meg ebben a rangsorban).

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.