2019. január 26., 15:36

Újabb magyar tehetség igazolt az olasz élvonalba - VIDEÓVAL

Az OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest 19 esztendős tehetsége Schäfer András az olasz Serie A-ban szereplő Genoa játékosa lesz jelentette be az MTK hivatalos honlapján.

schafer1200_960px.jpg
Fotó: mtkbudapest.hu

A magyar élvonalban az őszi idény során hatodik helyen záró MTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Schäfer András távozik és az olasz élvonalban folytatja a Genoa együttesénél. Mint ismert, szerdán az olasz csapat ajánlatot tett Schäfer játékjogáért, amelyet hosszas egyeztetés után az MTK Budapest elfogadott.

A hírek szerint a Genoa 1 millió euróért igazolja le a magyar tehetséget.

Schäfer a 2016–2017-es idényben mutatkozott be az NB I-ben, akkor két találkozón játszott, majd az előző kiírásban 28 bajnokin szerepelt a másodosztályban. A jelenleg is futó idényben a 19 esztendős tehetség 14 mérkőzésen lépett pályára és egy gólt szerzett.

Legutóbb Tőzsér Dániel játszott magyarként a Genoa első csapatában, korábban Rudolf Gergely és Détári Lajos is volt a klub játékosa, míg a 19 esztendős Szabó Levente jelenleg a Primavera-csapat keretéhez tartozik.

A szombathelyi Schäfer András évek óta a Sándor Károly Akadémia növendéke volt, mielőtt 2017 januárjában csatlakozott a felnőtt kerethez. Négy hónappal később, alig 17 évesen már bajnokin is bemutatkozott az élvonalban, gyorsan megmutatta, mekkora potenciál rejlik benne. Nem meglepő, hogy a következő szezontól kezdve egyre inkább alapembernek számított csapatunkban, így a legutóbbi őszi idényben is. Teljesítményének elismeréseként igazolta le most, másfél évvel szerződése lejárta előtt a Genoa CFC. - olvasható a MTK hivatalos honlapján.

A játékostól a csapattársak így búcsúztak el:

:

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.