2024. február 16., 12:50

Újabb magyar játékos Dunaszerdahelyen

Magyar játékossal erősítette meg a védelmét a téli átigazolási időszakban nagyon aktív dunaszerdahelyi együttes. A sárga-kékek nyolcadik téli szerzezménye a Győri ETO együttesétől érkező Keresztes Krisztián lett, aki a jövő év végéig szóló szerződését kötött a DAC-cal. A 24 esztendős középső védő a téli felkészülés elején érkezett Dunaszerdahelyre és jó benyomást tett az ezdői stábra. Keresztes korábban megfordult a Szombathelyi Haladás, az Ajka, a Sárvár, a Sopron és a Dorog együttesében. Tavaly januárban igazolt az ETO-hoz, ahol kulcsember lett és a győriek csapatkapitánya.

keresztes
Fotó: dac1904.sk

A DAC-nál ezzel tovább erősödik a győri vonal, hiszen Csinger Márk és Vitális Milán is a zöld-fehérektől érkezett Dunaszerdahelyre, valamint Urblík Norbert és Gyurákovics Erik is, akik idén tavasszal visszatértek az ETO-hoz kölcsönbe.

Először is szeretnék köszönetet mondani a DAC-nak ezért a lehetőségért. Az elmúlt hónap során remekül éreztem magam itt, lehetőségem nyílt megismeri a csapattársaimat, a vezetőedzőt és a gárda játékstílusát is.

Egy minőségi együttes tagja lettem, amelyben sok a remek egyéni képességű futballista, így optimistán tekintek az elkövetkező időszakra. Szeretnék minél több időt a pályán tölteni, a mérkőzéseken a lehető legjobban teljesíteni és hozzájárulni a csapat sikerességéhez” - nyilatkozta DAC új szerzeménye.

Keresztes a DAC nyolcadik szerzeménye a téli átigazolási időszakban, DAC korábban már bejelentette a horvát Ivan Dolček, a ghánai Brian Oddei, az észt Oliver Jürgens és a francia Romaric Yapi leigazolását, valamint a két ukrán válogatott Taras Kacharaba és Igor Haratin szerződtetését, valamint Mousse Koné csatlakozott eddig a sárga-kékek megerősödött keretéhez.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.