2023. május 31., 09:01

Újabb Fradi-Slovan a Bajnokok Ligájában?

Az idei Bajnokok Ligájából a döntő maradt hátra, elmélkedhetünk, vajon a City vagy az Inter nyeri a trófeát. A 2023-2024-es szezon június 27-ével kezdődik, és 2024. június 1-jével, a londoni Wembley-ben lejátszott fináléval ér véget. Magyarországot a Ferencváros, Szlovákiát a Slovan képviseli a következő kiírásban. Összefuthat a két gárda a selejtezők során?

Slovan-Ferencváros
Fotó: TASR

Tavaly nyáron a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében találkozott a Fradi és a Slovan. A magyar bajnok a kiemelt csapatok közt szerepelt a maga 15.500 pontjával (hivatalosan UEFA-együtthatóval), ezzel a tíz kiemelt közt a legkevesebb (ám legyen!) együtthatóval rendelkezett. A szlovák bajnok a nem kiemelt csapatok közé került, mivel a 13.000 UEFA-együttható csak a gyengébbek közé sorolta, ott is a második helyre. A párharc ezután eléggé emlékezetesre sikerült. A Groupama Arénában 1-2-re nyert a pozsonyi alakulat, és sokan már a harmadik körben látták őket, hozzátéve, micsoda pofon ez a magyar focinak, megérdemelték a nyomorultak. A visszavágó ténylegesen visszavágó volt, a Fradi 1-2-re vezetett a nyolcvankilencedik percig, majd Traoré és Laïdouni góljaival 1-4 lett a vége, Sztanyiszlav Csercseszov csapata tehát továbbjutott a harmadik selejtezőkörbe.

Az FTC végül az Európa-liga csoportkörében szerepelt 2022 őszén, méghozzá sikeresen, tavasszal a Leverkusen búcsúztatta a nyolcaddöntőben. A Slovan az Európa Konferencia Liga csoportkörében tündökölt, és a magyar bajnokhoz hasonlóan tavasszal a legjobb tizenhat jelentette a végállomást, Bázelben kellett kiszállni. Mi várható a 2023-2024-es idényben? Szinte kizárható, hogy a két klub randevút ad egymásnak a Bajnokok Ligája selejtezőköreiben.

Mindkét gárda az első körben kezdi meg a küzdelmet a legrangosabb európai kupasorozatban. A Ferencváros az együtthatók alapján a legerősebb (27.000) a harminc csapat közül, a Slovan a harmadik (24.500), kettejük közé az a Qarabağ ékelődik be (25.000), amely tavaly kiejtette a Fradit a BL harmadik selejtezőkörében. A nem kiemeltek közt, vagyis a lehetséges ellenfelek táborában találjuk a lengyel (Raków Częstochowa), svéd (Häcken) és a román (Farul Constanța) bajnokot is, valamint a gibraltári, feröeri, georgiai vagy éppen a lett bajnokot.

Mindkét csapatnak vennie kellene az első akadályt, a második körben pedig szintén a kiemeltek közé kerülnének. A Fradi a negyedik legjobb együtthatóval rendelkezne, a Dinamo Zagreb (55.000), a Koppenhága (40.500) és a Galatasaray (31.500) állna előtte. A tíz kiemelt között kapna helyet a Slovan is, valószínűleg a hatodik legjobbként. A nem kiemeltek ágáról megkaphatnák ellenfélnek az ír (Shamrock Rovers), a  finn (HJK), bosnyák (Zrinjski Mostar) vagy akár a ciprusi (Aris Limassol) bajnokot.

A harmadik körben a tíz továbbjutóhoz csatlakozna a prágai Sparta (14.000) cseh, valamint az athéni AEK (11.000) görög bajnokcsapatként. A két gárda biztosan a nem kiemelt hatos közé kerülne, vagyis a Ferencváros és a Slovan is találkozhatna a Spartával a harmadik selejtezőkörben, mivel valószínűleg mindketten a kiemeltek ágán maradnak.

A szerb bajnokságban második helyen végző topolyai TSC szintén a harmadik selejtezőkörben lép majd pályára a Bajnokok Ligájában, de a nem bajnoki ágon. Az is biztos, hogy itt a nem kiemeltek között szerepel, és a Rangers, Braga, Eindhoven és a Marseille négyese közül kerül ki az ellenfele. A Topolya legrosszabb esetben, vereség esetén az Európa-liga csoportkörében landol, a rájátszásból a vesztesek kimaradnak. A bajnoki ág hat kiesője viszont az Európa-liga rájátszásában folytatja, onnan pedig a sorozat vagy az EKL csoportkörébe juthatnak. A harmadik selejtezőkör tehát biztos csoportkört, hat őszi mérkőzést jelent. A BL rájátszásában a Ferencváros és a Slovan is valószínűleg a négy nem kiemelt csapat közé kerülne, innen a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörébe juthatna a magyar és a szlovák bajnok. A BL harminckét fős mezőnyében olyan klubokat is találunk, amelyek kisebb együtthatókkal bírnak, mint a Fradi és a Slovan. Ilyen a Premier League-ben negyedik helyen záró Newcastle United (21.799), a Bundesliga negyedik csapata, az Union Berlin (17.000), valamint a Ligue 1 ezüstérmese, az RC Lens (12.232).

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.