2019. augusztus 18., 20:30

Újabb értékes pontvesztés, három bajnoki óta nyeretlen a DAC

Zsinórban két elszenvedett bajnoki vereség után hazai pályán próbált javítani a dunaszerdahelyi DAC. A sárga-kék két alapembere Kalmár Zsolt és Connor Ronan is sérülés miatt hiányzott a Nagymihály elleni bajnokin, ami ezúttal is egy nehéz mérkőzést ígért a csallóközi együttesnek.

DAC-Nagymihály
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: fcdac.sk

Kellemes nyári időjárás közepette vette kezdetét a DAC második hazai bajnokija, amely remek vasárnapi programot kínált az sárga-kékek szurkolóinak és az érdeklődőknek egyaránt. A dunaszerdahelyi kezdőből sérülés miatt hiányzott az ír Connor Ronan, valamint a magyar válogatott középpályása, Kalmár Zsolt. Mindkét futballistára hosszabb kihagyás vár. Peter Hyballa két alapembere hiányában fiatal játékost is nevezett a meccskeretbe.

A találkozó első próbálkozása a hazaiak játékosa az ukrán világbajnok Beskorovainyi előtt adódott, aki a kapu fölé lőtt. Ezt követően a vendégek szinte a semmiből szerezték meg a vezetést miután Sidibe a DAC ukrán védőjét csúnyán befűzte és a bal kapufa mellé gurított, ezúttal Jedlička sem tudta megmenteni a góltól csapatát. A nagymihályiak támadója ezzel első mérkőzésén góllal debütált a zempléniek kezdőjében.

A hazaiak még az első negyedórában válaszolhattak volna, azonban egy labdaszerzést követően Vida Kristopher ziccerét hárította bravúrral Matuš Kira a 13. percben. Nem sokkal később pedig Kružliak előtt adódott egyenlítési lehetőség Vida pontrúgása után, de az egykori rózshaegyi kapitány a kapu fölé bólintott. A 20. percben újabb nagy dunaszerdahelyi lehetőség maradt kihasználatlanul, Kružliak indítása után Vida elé került a játékszer, aki még időben Ramirez elé passzolt, a venezuelai gólvágó már Kira mellett is eltolta a labdát, de kisodródott helyzetből nem tudta az üres kapuba pofozni az egyenlítő gólt.

Hiába irányította a találkozót a DAC, hiába a mezőnyfölény, a helyzeteket rendre elpuskázták a sárga-kékek játékosai.

A 24. percben Koštrna előtt volt ott az egyenlítés lehetősége, de a Kalmár távollétében a DAC kapitánya sem tudta feltörni a nagymihályi védelmet. A 36. percben Vida Kristopher pontrúgása után Oravec került ziccerbe, de a fiatal védő lövését Kira bravúrral védte. A játékrész legvégén Vida Maté lövése centikkel ment mellé, újabb nagy lehetőség maradt ki.

Fotó:  fcdac.sk

A második játékrész is ott folytatódott, ahol az első abbamaradt, a DAC ostromolta a zempléniek kapuját. Az 51. percbn egy szép támadás végén Koštrna előtt adódott újabb egyenlítési lehetőség, Kira azonban ezúttal is a helyén volt és hárított. Egy órányi játék után a dunaszerdahelyi együttes továbbra sem tudta mattolni a zempléni védelmet, és ezt már a Peter Hyballa sem nézte tétlenül és pályára küldte a Jablonec együttesétől kölcsönvett Andrej Fábryt. Az egykori nyitrai gólfelelős szinte pályára lépését követően azonnal a hálóba találhatott volna, de a védelem ezúttal is mentett.

A 68. percben Vida Kristopher centere után Kira szenzációs védéssel tolta a léc fölé Ramirez fejesét. A hazaiak a hajrában egyre nagyobb nyomást helyeztek a zempléni csapatra. Negyedórával a vége előtt a DAC csapatkapitánya Koštrna centerezett középre, ami után Taiwo egalizált, ezúttal Kira sem tudott odaérni a nigériai fejesére. A mérkőzés utolsó tíz percében a DAC mindent elkövetett a győztes gól megszerzése érdekében. A mérkőzés véghajrájában Vida Kristopher lábában maradt a győztes gól, ezúttal is Kira volt a hős, miután megmentette csapatát a góltól.

Ez pedig azt jelentette, hogy sorozatban harmadik bajnoki mérkőzését sem tudta megnyerni a DAC, míg a Nagymihály első ízben távozott ponttal Dunaszerdahelyről.

Fortuna Liga, 5.forduló:

FC DAC 1904 – MFK Zemplén Nagymihály 1-1 (0-1)

MOL Aréna, Dunaszerdahely, 7467 néző v.: Ochotnický

Gólszerzők: Taiwo (75.) ill. Sidibe (8.)

Sárga lapok: Rota (47.)

DAC: Jedlička - Blackman, Kružliak, Beskorvainyi (Davis 72.), Koštrna - Oravec, Vida M., Taiwo (Veselovský 90+1.), Vida K., Divković (Fabry 61.) - Ramirez. Vezetőedző: Peter Hyballa

Nagymihály: Kira - Rota, Carrillo, Chervak, Vojtko - Savvidis - Popovits, Turik (Grič 89.), Žofčák (Danko 80.), Kolesár (Kountouriotis 69.) - Modibo. Vezetőedző: Anton Šoltis

A Fortuna Liga 5.fordulójának eredményei:

Augusztus 17., szombat:

FC Szpartak Nagyszombat – AS Trencsén 1-2 (1-1)

ŠKF Szered - ŠK Slovan 0-4 (0-2)

MŠK Zsolna – FC Nyitra 3-0 (2-0)

FC ViOn Aranyosmarót - FK Pohronie Garamszanetkereszt 0-0

FK Szenice – MFK Rózsahegy 2-2 (2-1)

DAC-Nagymihály
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.