2024. február 15., 10:22

Új csapat épül Csallóközben, korábbi Fradi-játékossal erősítette meg középpályáját a DAC

Tovább folytatja a keret megerősítését a DAC, a szlovák élvonal hatodik helyén álló gárda ezúttal a Ferencváros korábbi ukrán válogatott játékosával erősített. A sárga-kékek a télen ezzel már hat játékost igazoltak.

Igor Haratin
Fotó: dac1904.sk

A tegnapi nap folyamán a Nemzeti Sport információira hivatkozva beszámoltunk róla, hogy a DAC a Fradi egykori játékosával Ihor Haratinnal erősít. A hivatalos megerősítés pedig a mai nap folyamán érkezett a DAC hivatalos honlapján, a rutinos ukrán futballista a szezon végéig írt alá a sárga-kékekhez, ami további egyéves opciót is tartalmaz.

A 29 esztendős ukrán középpályás 2021 szeptemberében távozott a magyar bajnoktól és a lengyel Legia Varsóhoz igazolt.

Haratin két és fél évig futballozott a Fradinál és 139 mérkőzésen lépett pályára és 12 gólt szerzett.

A DAC már egy éve is szeretett volna leigazolni, ám akkor még a Varsóban maradás mellett döntöttem. Most azonban a barátom, Taras Kacharaba is a DAC-ban futballozik és a vele, továbbá a Gleb Platov sportigazgatóval lefolytatott beszélgetések után felkeltette az érdeklődésemet a dunaszerdahelyi szerepvállalás. Játéklehetőségre van szükségem, azért úgy gondolom, kölcsönösen egymás segítségére lehetünk. Nagyon jó döntést hoztam és mindent megteszek annak érdekében, hogy közösen sikeresek legyünk. Az itt töltött rövid idő alatt megbizonyosodtam arról, hogy otthon érzem majd magam Dunaszerdahelyen, mivel szülővárosom, Munkács is a magyar határhoz közel fekszik

-nyilatkozta a DAC hatodik téli szerzeménye Igor Haratin

A négyszeres ukrán válogatott középpályás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a varsói együttesnél és nem tudott alapemberré válni, csupán 25 mérkőzésen lépett pályára a Legiában.

Az idei szezonban már nem is kapott lehetőséget, csak a Legia második csapatában, így számítani lehetett rá, hogy már a télen távozni szeretne a lengyel gárdától, ráadásul a szerződése is lejár a lengyel fővárosban. Korábban arról is lehetett hallani, hogy esetleg visszatér Magyarországra és a Fehérvár vagy az Újpest lehet a célállomás, de végül az újjáépülő DAC lett a befutó.

Haratin korábban a Ferencváros mellett, az ukrán Zorya Lugansk, Metalist Harkiv és Dynamo Kyjev játékosa is volt. Haratin egyébként Kárpátalján született, szülővárosa Munkács. A 29 esztendős rutinos futballista az ukrán korosztályos válogatottaknak is tagja volt.

A 2014-es U19-es labdarúgó-Európa-bajnokságon és a 2015-ös U20-as labdarúgó-világbajnokságon is szerepelt az ukrán csapatban. A felnőtt válogatottban 2020. szeptember 6-án debütált egy Spanyolország elleni Nemzetek Ligája mérkőzésen.

Igor leigazolása lehetőséget nyújt a csapat megerősítésére, hiszen rengeteg tapasztalattal rendelkezik, amelyeket a szomszédos országok legjobb klubjaiban gyűjtött, beleértve a sikeres szerepléseket a Bajnokok Ligája és az Európa-liga versenysorozataiban. A szurkolóink a Fradiból emlékezhetnek rá, ahol a Rebrov vezetőedző fémjelezte sikeres korszak egyik kulcsembere volt. Üdvözlöm őt Dunaszerdahelyen és sok szép pillanatot kívánok neki sárga-kékben

jelentette ki a DAC ügyvezető igazgatója, Jan Van Daele, az ukrán középpályás leigazolását követően.

Haratin a DAC hatodik szerzeménye a téli átigazolási időszakban, DAC korábban már bejelentette a horvát Ivan Dolček, a ghánai Brian Oddei, az észt Oliver Jürgens és a francia Romaric Yapi leigazolását, valamint a szintén ukrán válogatott Taras Kacharaba szerződtetését.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.