2018. május 30., 10:21

Új csapat az amerikai profi ligában

Cincinnati a következő város, amelynek labdarúgócsapatát felvették az észak-amerikai profiliga (MLS) tagjai közé.

MLS logó

Az MLS egyben azt is bejelentette, hogy a gárda már a következő idényben szerepelhet az élvonalban. A Cincinnati klub pályázata a detroitit és a sacramentóit előzte meg.

Az együttes 21 ezer néző befogadására alkalmas saját stadion felépítését tervezi 2021-re, a város segítségével, de nagyrészt magántámogatásból.

A ligába 24., illetve 25. klubként felvett Miami és Nashville esetében azonban továbbra is bizonytalan, mikortól vehetnek részt a bajnokságban, a legvalószínűbb időpont pillanatnyilag 2020.

Az 1996-ban, tíz csapat részvételével indított liga küzdelmeiben már 23 együttes vesz részt, idén újoncként a Los Angeles FC lett tagja a mezőnynek. Don Garber, a liga illetékes vezetője korábban elárulta: a résztvevő csapatokat tekintve előnyben részesítik a páros létszámot, mert ez lehetővé teszi, hogy hétvégenként mindenkinek legyen mérkőzése.

Az FC Cincinnati 2016 óta a másodosztálynak megfelelő USL-ben szerepel, 17 ezer bérletese van, átlagos nézőszáma 24 500. Átmeneti otthonában, egy egyetemi pályán 25 667 szurkolóval ligacsúcsot állított fel áprilisban, míg az MLS-ben szereplő New York Red Bulls elleni kupaelődöntőjüket tavaly augusztusban 32 250 drukker tekintette meg a helyszínen.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.