Úgy néz ki, az edzőzseni mégsem lesz olasz szövetségi kapitány
Pár héttel korábban bombaként robbant a hír miszerint a Manchester City korábbi vezetőedzője, Pep Guardiola veheti át az olasz válogatott irányítását. Úgy néz ki, ezek kacsa hírek voltak, a legfrissebb értesülések szerint ugyanis a felek nem tudtak megállapodni a személyes feltételekben.
Guardiola a 21. századi labdarúgás egyik legmeghatározóbb alakja, aki megreformálta a labdarúgást. A Manchester Cityvel szinte mindent megnyert, többszörös angol bajnoknak és kupagyőztesnek mondhatja magát, emellett a 2022/23-as szezonban a manchesteriekkel a Bajnokok Ligáját is megnyerte.
Távozása már több éve érett a Citynél, idén tavasszal azonban hivatalossá vált az, amitől a szurkolók tartottak. Guardiola bejelentette, hogy tíz év után távozik a manchesteriek kispadjáról.
Persze, ahogyan ez ilyenkor lenni szokott, rögtön szárnya kaptak pletykák a jövőjét illetően, a hírek szerint a legkomolyabb érdeklődés az olasz válogatott részéről volt.
Az olasz szövetség állítólag évi tíz millió eurót ajánlott a legendás edzőnek, aki viszont csupán ennek duplájáért, húsz millió euróért lett volna hajlandó elfogadni az ajánlatot, így a felek között szakadéknyi különbség volt.
Emellett viszont egy másik okból is meghiúsulhatott a dolog, Guardiola ugyanis megígérte a családjának, hogy a Manchester City utáni időszakát követően pihenőt tart, a közelgő Nemzetek Ligája miatt azonban pár héten belül munkába kellett volna állnia.
Guardiola tehát nagy valószínűséggel nem lesz az olasz válogatott szövetségi kapitánya, a jelöltek listája így Andrea Pirlora és Roberto Mancinire szűkült.