2020. szeptember 14., 20:52

Tumma Gergely csapata menesztette vezetőedzőjét

A Fortuna Ligában hat fordulót követően a hatodik helyen álló Szpartak Nagyszombat vezetősége az utóbbi hetek gyenge eredményei miatt menesztette vezetőedzőjét.

Fotó: šport.sk

A Szpartak Nagyszombat hivatalos médiafelületén jelentette be, hogy közös megegyezéssel távozik a klub vezetőedzői posztjáról Marián Šarmír. A nagyszombati együttes hat fordulót követően a tabella hatodik helyén található. A piros-feketék az utóbbi négy fordulóban nyeretlenek maradtak.

A nagyszombati együttesnél a feketenyéki Tumma Gergelynek is lehetőséget adott Marián Šarmír, aki a alapemberként számított a fiatal felvidéki védőre.

A nagyszombati klub már be is jelentette, ki veszi át Šarmír megüresedett helyét a kispadon, a piros-feketék új vezetőedzője Norbert Hrnčar lett. Hrnčar legutóbb az AS Trencsén edzője volt, de irányította már a Rózsahegy, a Besztercebánya és a Miava, valamint a cseh Karviná együttesét is.

Köszönöm a klub bizalmát. Úgy láttam, hogy a csapatnak szüksége van némi lendületre ebben az időszakban, ezért úgy döntöttünk, hogy ezt az edzőváltás hozhatja meg - nyilatkozta a távozó Marián Šarmír a nagyszombati klub hivatalos honlapján.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.