Tujvel: Felemelő érzés volt ismét megnyerni a kupát!
Sorozatban második alkalommal hódította el a Magyar Kupát a felvidéki Tomáš Tujvel. A 36 esztendős hálóőr tavaly a MOL Fehérvár színeiben, az idén pedig a kispestiekkel hódította el az értékes trófeát. A Honvéd kupagyőztes hálóőre telefonon válaszolt kérdéseinkre.
![Tomáš Tujvel](https://ma7media.storage.googleapis.com/sites/default/files/styles/freeform_large_9_2x/s3/2020-06/2020-06-07-tomas-tujvel.jpg?itok=VyO_VbsN)
Számodra nem ismeretlen a kupasiker, hiszen tavaly a Fehérvárral is a magasba emelhetted a trófeát. Milyen érzés volt a Honvéddal is átélni ugyanezt?
Felemelő érzés volt ismét megnyerni, hiszen tavaly a Fehérvárral, az idén pedig már a kispestiekkel sikerült elhódítanom a Magyar Kupát.
Nagyon szerettem volna a Honvéddal is nyerni, végül sikerült.
Remek védésekkel segítetted kupagyőzelemhez a csapatot, az MTK elleni mérkőzésen igazi hőssé váltál a büntetőpárbajban. A sikerhez vezető út hosszú volt a Honvéd számára. Mi az amit ebből kiemelnél?
Nem csak az én érdemem a végső siker, a többiek is sokat hozzátettek és persze a szerencse is. A döntőben nem volt annyira sok védésem, az elődöntőben, az MTK ellen viszont igen. Amit viszont kiemelnék, az a csapatmunka, hiszen ennek a sikernek az volt a kulcsa.
Az igazi sikereket csak közösen igazi csapatmunkával lehet elérni.
Korábban Mezőkövesden is szép időszakot töltöttél, mennyire volt különleges számodra ez a döntő?
A mezőkövesdi időszak már a múlt. Ismerek jó pár játékost Mezőkövesdről, meg a környéket is szerettem, de a döntő előtt ezekkel nem szerettem volna foglalkozni, csak a Honvéddal, és hogy megnyerjük a döntőt.
Te hogyan láttad belülről a döntőt?
Mindkét csapat óvatosan kezdte a találkozót, egyik fél sem akart felesleges kockázatot vállalni, mindkét gárda arra várt, hogy a másik csapat hibázzon. A gólok is rögzített szituációk után születtek, tehát összeségében azt mondanám, a nagy tétnek köszönhetően egy óvatosabb mérkőzést láthattunk.
Hétvégén a Debrecen elleni bajnoki hajrában a Honvéd rajongói a szívükhöz kaptak, hiszen a debreceni gólt követően megsérültél és le kellett cserélni. Mi történt?
Igen, az egy szerencsétlen szituáció volt, hiszen a debreceni gólnál sérültem meg és egyből cserét kértem, mivel a kupadöntőn játszani szerettem volna.
A döntőt megelőzően nem éreztem fájdalmat, így edzettem is rendesen, és pályára is léphettem.
Sannino mester távozása után ideiglenesen Pisont István vette át a csapat irányítását. Mennyire lett más az együttes játéka?
Más formációban is játszunk, mint a Sannino alatt, de hát minden edző más stílust valósít meg. Mi vagyunk a játékosok és nekünk kell játszani, de minden edzőnél küzdeni kell a pályán.
A kupagyőzelmet követően sem áll meg az élet, folytatódik a bajnokság, mégpedig elég sűrű programmal. A Honvéd jelenleg hatodik helyen áll, a nemzetközi kupaindulás viszont már megvan. Mi a csapat célja a hátralévő fordulókban?
Még jó pár meccsünk van hátra. Mivel sikerült megnyernünk a kupát, és ezzel a nemzetközi indulás jogát is, felszabadultabban játszhatunk a továbbiakban. Mindenképpen játszanunk kell tovább, pontokat kell szereznünk, lépésről lépésre előrébb lépni a táblázaton.