2021. május 12., 13:42

Tuchel nem akar beszélni az átigazolásokról az idény vége előtt

Thomas Tuchel, a labdarúgó Bajnokok Ligájában döntős Chelsea vezetőedzője nem akar beszélni az átigazolásokról a mostani szezon vége előtt.

Thomas Tuchel
Fotó: TASR/AP

A német szakember azt mondta,

nem szándékozik megtörni a csapatnál uralkodó harmóniát és optimizmust

azzal, hogy már most elkezd nyilatkozni a lehetséges átigazolásokról.

Tuchel és segítője, Lőw Zsolt január végén vette át a Chelsea irányítását,

és a BL mellett az FA Kupában is fináléig vezette az együttest, amely ma este az Arsenalt fogadja a Premier League 36. fordulójában. A londoni Kékek egy győzelemmel gyakorlatilag bebiztosíthatják azt, hogy a következő szezonban is a BL főtábláján kezdhessék meg a szereplést.

Az átigazolási időszakok meg tudják határozni a hangulatot egy klubnál,

de a Chelsea-nél eddig csak az edzősködéssel kellett foglalkoznom, azzal pedig egyáltalán nem, hogy hozunk-e, vagy elengedünk-e valakit” - jelentette ki Tuchel, hozzátéve, ő elsősorban edző, és folyamatosan azon dolgozik, hogy egyre jobbá tegye a csapatát.

Nem akarom megzavarni a jelenlegi atmoszférát sem saját magam, sem pedig más valaki miatt

 - mondta.

A 47 éves tréner ugyanakkor kijelentette, vannak ötleteik a keret megerősítésére vonatkozóan, ezzel azonban egyelőre nem foglalkoznak,

most csak az idény sikeres befejezésére koncentrálnak.

A Chelsea szombaton a Leicester City ellen vívja az FA Kupa döntőjét, május 29-én, a BL fináléjában pedig a friss angol bajnok Manchester Cityvel csap majd össze.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.