Trump a díjátadón is a középpontba akart kerülni, a terve viszont meghiúsult
A világbajnoki döntő másnapját írjuk, így természetes, hogy minden a labdarúgás körül forog. A címlapokon a második vb-trófeáját szerző spanyol csapat szerepel, pedig Donald Trump minden erejével azon volt, hogy ismét középpontba kerüljön.
Már a tornát megelőzően is sejteni lehetett, hogy egy ilyen rangos esemény nem telhet el úgy, hogy Donald Trump valamivel ne hívja fel magára a figyelmet. Ez végül sikerült is neki, magánakciót indított a FIFA elnökénél, Gianni Infantinonál, hogy töröljék el az egyik amerikai játékos piros lapját, aki így pályára léphetett a nyolcaddöntős mérkőzésen. Ahogyan az várható volt, sikerrel is járt, Infantino maga kezeskedett barátja kérésében.
A szurkolóknál ez kiverte a biztosítékot, így semmi meglepő nem volt azon, mikor a döntőben kifütyülték az elnöki páholyban felszabadultan beszélgető Trumpot és Infantinót.
Azt már a torna előtt tudni lehetett, hogy az amerikai elnök fogja átadni a győztesnek járó trófeát, Trumpot ismerve pedig arra is számíthattunk, hogy még itt is főszerepbe akar kerülni. Mikor Trump és Infantino a mérkőzést követően a pályára sétáltak, hogy átadják az érmeket, a közönség ismét hangos füttykoncertben tört ki, az amerikai elnököt azonban ez aligha tántorította el a tervében.
Már az ezüstérem átadásakor is akadt olyan argentin játékos, nevezetesen Cristian Romero, aki unszimpátiáját fejezte ki az amerikai elnökkel kapcsolatban. A Tottenham védője elutasította Trump kézfogását és elsétált mellette.
Trump tavaly már eljátszott hasonlót, mikor a szintén Egyesült Államokban rendezett klubvilágbajnokság díjátadóján a Chelsea játékosaikhoz csatlakozott az ünneplés során. A londoniak ekkor láthatóan meglepődtek, és nem tudtak mit kezdeni a szituációval, a spanyolok azonban már valamilyen szinten számítottak erre, és felkészülten várták Trump magánakcióját. Ismerhetjük az amerikai elnököt, szeret a középpontban lenni, még akkor is, ha az adott dolog nem róla szól, ezúttal viszont meghiúsult a terve.
Az ilyen magánakciók azonban aligha vetnek jó fényt rá, emlékezzünk csak vissza a híres török szakács, üzletember, Salt Bae katari ámokfutására, amikor lényegében kivette az argentin játékosok kezéből a trófeát, csakhogy képet készíthessen vele. Az addig rendkívül felkapott internetes sztár karrierje zuhanásnak indult, egymás után zárta be az éttermeit és a közösségi médiás népszerűsége is visszaesett.
Trump az ilyen akcióival azt kockáztatja, hogy az eddigi megosztottsága negatív irányba mozdul el, és támogatói száma folyamatosan csökkeni fog. Szerencsére a világbajnokság nem az amerikai elnökről szól, még ha ő mindent meg is tett azért, hogy ez így legyen.