2018. szeptember 28., 10:34

Továbbra is a DAC a legvonzóbb

A Fortuna Liga 2018-2019-es idényéből ugyan csak kilenc fordulót játszottak le, de érdemes egy pillantást vetni a stadionok látogatottságára. Vajon hányan látták az eddigi ötvennégy meccset a helyszínen? Mennyi a mérkőzésenkénti átlagnézőszám? Melyik összecsapás volt a legvonzóbb, és megtelnek egyáltalán a stadionok? A DAC szinte minden összevetésben első.

DAC-Nagyszombat
Fotó: fcdac.sk

A szeptember 29-én esedékes 10. forduló egyértelműen legnagyobb slágere a Spartak-Slovan rangadó. A bajnok fogadja a listavezetőt, és minden bizonnyal a forduló, és talán az egész bajnokság leglátogatottabb meccse lesz a szlovákiai futball két legnagyobb riválisának derbije. Más kérdés természetesen, hogy a nagyszombati és a pozsonyi szurkolók jelenleg csupán irigykedhetnek a dunaszerdahelyiekre. Nézzük inkább a tényeket.

A 2018-2019-es szezon legtöbb nézőt vonzó mérkőzése a DAC-Spartak volt a 9. fordulóban. A 9 358 néző majdnem telt házat jelentett Dunaszerdahelyen – az idegenbeliek számára fenntartott szektor melletti üres szektor volt a ludas! –, de az első hat leglátogatottabb összecsapás is a DAC-hoz fűződik. A lista második helyezettje a DAC-Zsolna 7 463 nézővel, harmadik a DAC-Rózsahegy 7 043-mal, ezt követi a DAC-Szered 6 813, illetve a DAC-Nagymihály 6 118 nézővel. A hatodik helyen a Nyitra-DAC szerepel, amely 6 068 nézőt vonzott – ekkor avatták a nyitraiak új stadionját. Csupán a hetedik helyen áll a Spartak-Zsolna 5 585 nézővel. A legkevesebb néző a Szered-Nagymihály meccsre látogatott ki, mindössze 308-an a nyolcadik fordulóban. Az újonc az első két hazai találkozóját még Miaván játszotta, azóta Nyitra jelenti az otthont.

Az eddig lejátszott 54 bajnokit kerekítve 130 ezren látták a helyszínen, ami meccsenkénti 2 404 nézőt jelent. Ez minimális emelkedés az elmúlt idényhez képest, ami 2 324 néző volt. Különös, de a legkevesebben az első fordulót tekintették meg, 10 148-an, míg a legtöbb nézőt a 6. forduló vonzotta, 16 610, igaz, a 7. játéknapon csupán valamivel kevesebben voltak kíváncsiak, 16 601-en. A DAC ekkor fogadta a zsolnaiakat és a szeredieket. A DAC-Trnava is kevés volt ahhoz, hogy a 9. forduló a dobogóra kerüljön, a 15 736 nézővel a negyedik leglátogatottabb, a 4. forduló is megelőzi a maga 16 379 érdeklődőjével. A DAC épp a rózsahegyieket látta vendégül ebben a körben. A fordulónkénti átlag tehát 14 424 néző.

Csapatokra lebontva szintén a DAC áll az élen.

A kilenc forduló alatt 49 496-an váltottak jegyet a dunaszerdahelyiek meccseire, míg a nagyszombatiak összecsapásaira 37 ezren voltak vevők. A zsolnaiak valamivel több mint 28 ezer nézőt vonzottak, a rózsahegyiek 22 700-at, de a nyitraiak és a nagymihályiak is több mint 20 ezret. Ebben persze közrejátszik az a tény, hogy mindegyik alakulat játszott már a sárga-kékekkel, illetve a nagyszombatiakkal. A Slovan 19 821 nézőt érdekelt eddig, a hetedik helyről még előre fognak lépni, sokat dobhat ezen, ha még ebben az idényben átadjak a Tehelné polet. A DAC meccseinek átlagnézőszáma 5 500 kilenc forduló után, a múlt szezonban 5 120 volt. A Spartaké 4 117, a Zsolnáé 3 142, míg az utolsó három helyen a Zólyombrézó áll 1 217-tel, a Trencsén 1 189-cel és a Szenice 1 171-gyel.

Ha a hazai meccseket vizsgáljuk, akkor toronymagasan vezet a DAC.

Az öt találkozót 36 795-en látták a MOL Arénában, ami 7 359-es mérkőzésenkénti átlagot jelent. A múlt idény tizenhat összecsapását 110 680 néző tekintette meg, ez 6 918-as átlag. A Nagyszombat négy meccset játszott otthon, 19 112-en voltak kíváncsiak a bajnokra, ez 4 778 néző egy meccsre lebontva. A Nyitra 3 072 átlagnézője részben az új stadion számlájára írható, a Slovan 1 779-cel negyedik a sorban. Nem meglepő, hogy a Szered áll az utolsó helyen 572 nézővel, de a szeniceiek 779 és a trencséniek 940 nézője is az érdektelenségre utal. Az utóbbi együttes persze jórészt a miavai átmeneti otthonnak köszönheti az alacsony nézőszámot.

És vajon melyik csapatra kíváncsiak a leginkább idegenben? Eddig a zsolnaiak vezetnek 4 153 nézővel, megelőzve a nagyszombatiakat és a rózsahegyieket, míg a DAC a negyedik 3 175 átlagnézővel. A sárga-kékek eddig a Zólyombrézó, Nyitra, Trencsén és a Slovan otthonában vendégeskedtek, és épp Szenicén játszanak majd. Sokat nyom tehát a latban az ellenfél kiléte. A DAC a múlt idényben 53 ezer nézőt vonzott idegenben, a Slovan pedig 66 ezret, ezzel az első két helyen végeztek.

Ami viszont igazán érdekes tényező, az a stadionok kihasználtsága. A MOL Aréna jelenleg 9 901 nézőt fogadhat be, ami azt jelenti, hogy a stadion 74%-ban megtelik mérkőzésenként. A DAC mögött tátong az űr, a szurkolókat láthatóan nem hozza izgalomba a szlovák klubfutball.

Meglepetésre az aranyosmarótiak követik a sárga-kékeket, a 3 787 fő befogadására képes FC ViOn Stadiont 45 százalékban használják ki. A 7 480 fős nyitrai stadion 41%-ban telik meg átlagban, a rózsahegyi és a nagymihályi 37 százalékban, míg a trencséniek 35%-ban képesek megtölteni a miavai stadiont, ahogy a zólyombrézói is 35 százalékban telik meg. A nagyszombati 25, a zsolnai 21, a Slované és a szeniceieké 15 százalékban, míg a szerediek a miavai és a nyitrai stadiont csak 11%-ban töltötték meg eddig. A DAC-ra lehet irigykedni, elnézni felette, de évek óta csak a felvidékiek képesek érdemben kihasználni és megtölteni a stadionjukat. A DAC több mint szórakozás, a szlovák szurkolók számára pedig a foci egyre kevésbé vonzó.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.