2022. október 12., 08:20

Továbbjutott a Real és a Manchester City

A Manchester City és a címvédő Real Madrid az első két csapat, amely bejutott a nyolcaddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportköréből, amelynek kedd játéknapján a két magyarral felálló RB Leipzig fontos győzelmet aratott a Celtic vendégeként.

Bajnokok Ligája 2018/19 kupa
Fotó: TASR

A Manchester City kora este ugyan csak döntetlent ért el Dániában, ám később a Borussia Dortmund döntetlent játszott a Sevillával, ami az angolok továbblépését jelentette.

A címvédő Real Madrid egész meccsen szenvedett a Sahtar Donyeck vendégeként Varsóban. A gól nélküli első félidő után ráadásul a korábban évekig a Ferencvárosban szereplő Olekszandr Zubkov kevesebb mint egy perc után vezetéshez jutotta a hazaiakat, a szélső múlt héten is betalált a spanyoloknak.

Az ukránok a folytatásban jól védekeztek és több veszélyes kontrát is vezettek, ám a ráadás ötödik percében, amikor talán már elhitték, hogy győztek, Antonio Rüdiger, a Real német középhátvédje a kapuba fejelt. A találathoz kellett a Sahtar kapusának hibája, Anatolij Trubin ugyanis látszólag feleslegesen lépett ki kapujából, a 11-es pont magasságába felívelt labdára. Trubin a labdával nem találkozott, ellenben letarolta Rüdigert, az ütközés után pedig percekig kellett ápolni mindkettőjüket.

A Leipzig kiegyenlített küzdelmet vívott a Celtickel, mindkét csapatnak sok helyzete volt, ám betalálni csak a németek tudtak, előbb negyedórával a vége előtt Timo Werner fejesével, majd az ő lekészítését követően a 84. percben Emil Forsberg révén.

A meccsen Szoboszlai Dominikot a 76. percben cserélték le, Willi Orbán viszont végig játszotta a találkozót, mely után csapatuk a második helyre lépett fel a Real Madrid mögé az F csoportban.

Eredmények, csoportkör, 4. forduló:
E csoport:
Dinamo Zagreb (horvát)-Salzburg (osztrák) 1-1 (1-1)
gól: Ljubicic (40.), illetve Seiwald (12.)
AC Milan (olasz)-Chelsea (angol) 0-2 (0-2)
gól: Jorginho (21. - 11-esből), Aubameyang (34.)
kiállítva: Tomori (18. - AC Milan)
Az állás: 1. Chelsea 7 pont, 2. Salzburg 6, 3. AC Milan 4 (4-7), 4. Dinamo Zagreb 4 (3-5)
F csoport:
Sahtar Donyeck (ukrán)-Real Madrid (spanyol) 1-1 (0-0)
gól: Zubkov (46.), illetve Rüdiger (95.)
Celtic Glasgow (skót)-RB Leipzig (német) 0-2 (0-0)
gól: Werner (75.), Forsberg (84.)
Az állás: 1. (már továbbjutott) Real Madrid 10 pont, 2. RB Leipzig 6, 3. Sahtar Donyeck 5, 4. Celtic FC 1
G csoport:
Borussia Dortmund (német)-Sevilla (spanyol) 1-1 (1-1)
gól: Bellingham (35.), illetve Nianzou (18.)
korábban:
FC Köbenhavn (dán)-Manchester City (angol) 0-0
kiállítva: Sergio Gómez (30. - Man. City)
Az állás: 1. (már továbbjutott) Manchester City 10 pont, 2. Borussia Dortmund 7, 3. Sevilla 2 (2-9), 4. FC Köbenhavn 2 (0-8)
H csoport:
Paris Saint-Germain (francia) - Benfica (portugál) 1-1 (1-0)
gól: Mbappé (40. - 11-esből), illetve Joao Mario (62. - 11-esből)
korábban:
Makkabi Haifa (izraeli)-Juventus (olasz) 2-0 (2-0)
gól: Atzili (7., 42.)
Az állás: 1. PSG 8 pont (7-4), 2. Benfica 8 (6-3), 3. Juventus 3 (5-7), 4. Makkabi Haifa 3 (4-8)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.