Többet vártunk a bronzmeccstől?

A belgák már a meccs elején döntésre akarták vinni, kinek akasszák a nyakába az érmeket. Belgiumra jellemző akció zárult Lukaku passzával, majd Chadli bal oldali beadásával, amelyre Meunier érkezett előbb. Az angolok járatták a labdát, amivel csupán azt érték el, hogy a passzok száma az ő oldalukra billent el. Alulmotivált, kimerült és közönyös alakulat benyomását keltette Anglia.

A labda a hátvédek között járt, majd a középpályások is csatlakoztak a játékhoz, de lagymatag focit produkáltak az angolok. A helyzetek végére szinte elfáradtak, erőtlen befejezésekkel növelték a kapura tartó lövések számát. A belgák úgy játszottak időnként, mintha felkészülési meccset nyomnának le egy gyengébb csapattal. Az ellentámadásaik veszélyesek voltak, egyszerű, olykor bámulatos átadásokkal jutottak el Pickford kapujáig. Az első félidő egyértelműen a belgáké volt.

A második Lingard és Rashford becserélésével kezdődött, akik némi életet vittek az angolok támadásaiba. Az angolok fokozatosan átvették az irányítást, Dier kapuba tartó labdáját Alderweireld a gólvonal elől vágta ki. A gól azonban nem jött össze, és a végén a belgák a néhány passzból álló kontráikkal több helyzetet is kidolgoztak. A mindent eldöntő gólt azonban egy tisztességes támadás után szerezték, igaz, ez is csak néhány átadásból állt. A belgák olyan meccsen szerezték meg a bronzot, amelyen könnyedén fociztak, míg az ellenfél érezhetően érdektelen volt a győzelem elérésében. Tétmeccshez képest gyenge focit hoztak össze az angolok és a belgák.

A két gól azt jelentette, hogy az 1962-es, az 1970-es és az 1974-es bronzmeccsek után, amelyek egygólosak voltak, ez volt a gólokban legkevésbé gazdag. A belgák történetük legjobb eredményét érték el, az eddigi legjobb tornájukon, 1986-ban negyedikek lettek. Az angolok a második legjobb eredményüket állították be az 1990-es negyedik helyük után, a legjobbjuk az 1966-os győzelem. A harmadik helyezett 24 millió dollárral, míg a negyedik 22 millióval lett gazdagabb.