2022. szeptember 14., 19:20

Tízpontos gálaelőadás! A Kálnó otthonában rúgott egy tízest a DAC

A Szlovák Kupa harmadik fordulójában a dunaszerdahelyi DAC is pályára lépett a harmadosztályú Kálnó otthonában. Kalmárék óriási fölénnyel kiütéses győzelmet arattak.

kalmár
Fotó: fcdac.sk

A DAC vezetőedzője, Adrian Guľa nem bízott semmit a véletlenre, erős kezdővel küldte pályára csapatát. A kezdőben három magyar is lehetőséget kapott, a kapuban Veszelinov Dániellel, valamint elől a csapatkapitány Kalmár Zsolttal és Szánthó Regővel álltak fel a sárga-kékek.

A dunaszerdahelyi együttes villámgyorsan előnybe került, a mérkőzés második percében a két magyar Szánthó és Kalmár összjátéka után Nebyla szerezte meg a vezetést.

A hazaiak kapuja már az első perctől kezdve óriási nyomás alatt volt, a kilencedik percben pedig már meg is duplázta előnyét a DAC, ezúttal is Sebastian Nebyla volt eredményes. A 11. percben kis híján triplázott Nebyla, de ezúttal kimaradt a nagy ziccer, majd Szánthó iratkozhatott volna fel a góllövőlistára, de az ő ziccere is kimaradt. A mérkőzés 20. percében a fellazuló hazai védelem ismét kapitulált. A fölényben lévő vendégek megszerezték a harmadik góljukat is Ciganiks révén.

Igazi közönségszórakoztató gálamérkőzés kerekedett a találkozóból. Hét perccel később negyedszer is megzörrent a hazai háló, ezúttal a DAC montenegrói gólfelelőse, Krstović talált be. Az első játékrész további részében a montenegrói újabb gólt szerzett, valamint a félidő legvégén a Fraditól kölcsönvett szerb tehetség, Zeljko Gavrić is megszerezte első gólját a DAC színeiben.

Fordulást követően is folytatódott a dunaszerdahelyi gála, újabb gólokkal szolgálta ki a közönséget a Fortuna Liga negyedik helyezettje.

A szünetben Guľa mester többet is változtatott, de ennek ellenére a hazaiak szépíteni tudtak.

Az 55. percben a sárga-kékek már hét gólnál tartottak, Gavrić volt másodszor is eredményes. Négy perccel később a csapatkapitány Kalmár Zsolt is feliratkozott a góllövők közé. Húsz perccel a vége előtt Brahim Moumou egy szép góllal szerezte meg a vendégek kilencedik találatát. A mérkőzés végeredményét Nikola Krstović büntetőből állította be.

A DAC valósággal átgázolt harmadosztályú ellenfelén.

A MOL Arénában zajló fűcsere miatt a hétvégi DAC-Rózsahegy ligameccset november 18-ra halasztották, így a sárga-kékek tétmérkőzésen legközelebb október 1-én lépnek pályára, méghozzá a Fortuna Liga 12. fordulójában, a Liptószentmiklós poprádi otthonában.

Szlovák Kupa, harmadik forduló:

TJ Baník Kálnó - FC DAC 1904 Dunaszerdahely 1-10 (0-6)

Gólszerzők: 53. Melicher ill.  2. Nebyla, Nebyla, 20. Ciganiks,  27. Krstović, 33. Krstović, 45. Gavrić, 55. Gavrić, 59. Kalmár, 70. Moumou , 74. Krstović (büntetőből)

Kálnó: Jonáš – Krišica, T. Filipiak, Uhlár, Vilhan – Tatar, Radič (46. Kováč), Melichar (71. Vančo), Fajčík – Koták (87. Randlisek), Blahuta (46. A. Filipiak)

DAC: Veszelinov – Blackman (46. Andzouana), Brunetti, Muhamedbegovic (46. Szolgai), Ciganiks – Kalmár (62. Ramadan), Fazlagić (46. Dimun), Nebyla – Gavrić (68. Moumou), Krstović, Szánthó

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.