2019. január 30., 17:28

Tengerfenéken keresik majd a Cardiff City játékosával eltűnt kisrepülőgépet

Víz alatti kutatás indul annak a kisrepülőgépnek a felkutatásra, amely az angol élvonalbeli bajnokságban szereplő Cardiff City labdarúgócsapatának játékosával, Emiliano Salával a fedélzetén tűnt el a radarképekről múlt hétfőn a La Manche-csatorna felett.

Emiliano Sala
Fotó: TASR/AP

A keresést múlt csütörtökön befejezettnek nyilvánították, de utóbb a francia partok közelében két ülőpárnát találtak, amelyek vélhetően a gépről származnak. 

A légi baleseteket vizsgáló brit szervezet (AAIB) szerdán közölte, hogy egy székpárna darabjára bukkantak Surtainville strandján, majd egy másikat is találtak ugyanazon a területen.

Az első vizsgálatok alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy ezek vélhetően az eltűnt repülőgépről származnak

- tudatta közleményben az AAIB.

A szakemberek azt tervezik, hogy szonár segítségével vizsgálják át a tengerfeneket a környéken a gép maradványai után kutatva. Az időjárási viszonyok miatt azonban a keresést csak a hétvégén kezdik, és háromnaposra tervezik. A rendelkezésre álló adatok alapján 13 négyzetkilométernyi területet vizsgálnak majd át.

A 28 éves argentin támadó a Nantes-tól szerződött a Cardiffhoz, ezért utazott múlt hétfőn Franciaországból Angliába, de az egymotoros repülőgép pilótája - a rendőrség tájékoztatása alapján - 1500 méteres magasságban kérte, hogy alacsonyabban haladhasson el a Guernsey-szigetnél, majd az ereszkedés közben, 700 méteres magasságnál eltűnt a radarképekről.
Még aznap este mentőhajók és helikopterek indultak útnak, hogy átvizsgálják a környéket, ám négy órával később fel kellett függeszteniük a keresést a mostoha időjárási körülmények miatt. Kedden reggel brit és francia csoportok közösen folytatták a kutatást, amely csütörtökig tartott. A keresés hivatalos felfüggesztése után magánadakozásból keresték tovább a kisgépet és utasait, eredménytelenül.
A játékost az eltűnését megelőző héten klubrekordot jelentő, 17 millió euró körüli összegért igazolta le a Cardiff.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.