Szurkolók nélkül, első pontra hajtva Linzben
Egy hét kihagyás után tovább folytatódnak a Bajnokok Ligája küzdelmei, a pont nélkül álló Slovanra az eddigi legkönyebb ellenfél vár, a LASK Linz otthonában lépnek pályára.
A sikeres szezonrajt, és a BL-selejtezőkben mutatott meggyőző játék után az őszi hónapokra visszaesett a pozsonyiak teljesítménye. A bajnokságban olyan mérkőzéseket buktak el, melyeket máskor könnyedén behúztak volna, ennek is köszönhetően a DAC előnye immáron nyolc pont a Slovanhoz képest.
Arról egyelőre szó sincs, hogy rezegne a pad Yaya Touré alatt - ezt még korai lenne kijekenteni - azonban nem kétség, hogy a kezdeti fellángolás után a szurkolók jóval többet vártak az elefántcsontparti szakvezetőtől.
A szezon kezdetén megállíthatatlannak tűnt a Slovan, könnyedén jutott be a BL-csoportkörbe, ott viszont kijózanító pofonokba futott bele. Előbb egy hatost kaptak a Paris Saint-Germaintól, majd következett egy sima vereség a Stuttgartól, majd Rómában kaptak négyet az AS Rómától.
Az utóbbi vereséget már nehezen viselték a pozsonyi ultrák, akik feszültségüket a hazai szurkolókon kívánták levezetni, a rendőrök azonban megakadályozták, hogy tömegverekedés alakuljon ki a két szurkolótábor között. A bunyó elmaradt, a szankciók azonban nem.
40 ezer eurós büntetést kapott a klub, emellett pedig a LASK elleni mérkőzésen nem vehetnek részt vendégszurkolók.
Így sem ígérkezett egyszerűnek a mai összecsapás, drukkerek hiányában azonban még nehezebb feladatuk lesz Sporáréknak. Papíron a LASK az egyik legkedvezőbb csapatnak számítana, az osztrákok azonban már bebizonyították, hogy képesek meglepetést okozni.
A BL-selejtező utolsó körében összesítésben már 4:0-ra vezetett a Celtic, a LASK azonban nagyot hajrázva hosszabbításra mentette a párharcot, majd végül kiharcolták a csoportkörös részvételt. A Slovannal ellentétben már nem állnak pont nélkül csoportkörben, a legutóbbi fordulóban nem kis meglepetésre idegenben 3:2-re legyőzték az addig hibátlan Sporting csapatát.
Hazai környezetben ezidáig egy mérkőzést játszottak a csoportkörben, az viszont emlékezetesre sikeredett. Egy örült, kilenc gólos találkozón 6:3-ra maradtak alul a Liverpoolal szemben. Az eredmény ugyan nagy különbséget mutat, a helyzetek és a játék képe alapján azonban ez az összecsapás sem volt olyan egyértelmű.
De mikor kellene elkezdeni a pontgyűjtést, ha nem az ilyen mérkőzéseken? Ennél már aligha lesz könnyebb ellenfele a Slovannak, talán még a Sahtar Denyeck és a Lille elleni hazai összecsapásokon mutatkozik némi esély a pontszerzésre. Persze már az is szép teljesítménynek számít, hogy bejutottak a csoportkörbe, a bokszzsák szerepe azonban így sem egy hálás feladat.
A Slovan jelenleg azonban ezt a szerepet tölti be, mint ahogyan két évvel korábban is, amikor szerzett pont nélkül 7 rúgott és 27 kapott góllal végeztek a csoportkörben, ezzel csupán a romokban lévő Young Boyst sikerült megelőzniük.
A koefficienspontok mellett anyagilag is kifizetendő pontot/pontokat szerezni a BL-csoportköben, a döntetlenért 700 ezer, míg a győzelemért ennek már háromszorosa, 2,1 millió euró jár, amivel tovább bővíthetnék a kvalifikációért kapott közel 19 millió eurós összeget.
Az előjelek viszont nem túl kedvezőek, a Slovan ugyan az utóbbi két bajnoki mérkőzését megnyerte, azonban sem a Zólyombrézó, sem a Trencsén nem számít valódi erőfelmérőnek. A bajnokságban legutóbb szeptember elején szenvedtek vereséget a DAC ellen, ez időszak alatt viszont olyan csapatok ellen csúsztak be döntetlenek, mint a Szakolca vagy a Besztercebánya.
Bár a LASK teljesítménye is olykor hullámzó a bajnokságban, az osztrák Bundesliga jóval erősebb, mint a Niké Liga. Olyan ellenfelekkel találkoznak, mint a Rapid Bécs, a Salzburg vagy a Sturm Graz, akik állandó résztvevői a nemzetközi kupasorozatoknak, így az ellenük játszott mérkőzések valódi erőfelmérők lehetnek a nemzetközi találkozók előtt.
Történelme első BL-csoportkörös pontjáért utazik Linzbe a Slovan, ahol közel 20 ezer hazai szurkoló előtt kellene bravúrt véghez vinniük. A találkozó 21:00-tól Donatas Rumšas sípszavára veszi kezdetlét, melyet a Nova Sport 5 csatorna élőben közvetít.