2023. február 3., 11:41

Szoboszlaira, Škriniarra és a Chelsea-re figyel a világ

Kedden éjfélkor lezárult a téli átigazolási piac, amelyet az angol klubok valósággal letaroltak. Az RB Leipzig Szoboszlai Dominik két góljával győzött a Stuttgart ellen, Milan Škriniar pedig gyakorlatilag megegyezett a PSG-vel, így az Inter szlovák védője nyártól Lionel Messi, Kylian Mbappé és Neymar csapattársa lesz.

Milan Skriniar
Fotó: TASR/AP

Előbb azonban nézzük, mi történt a futballpályákon az elmúlt héten. Múlt hétvégén az AC Milan egy 7 gólos mérkőzésen 2-5 arányban maradt alul a Sassuolo ellen. Az AS Roma kis híján térdre kényszerítette a Napolit, ám Giovanni Simeone végül otthon tartotta a három pontot. A Juventus 2 gólos vereséget szenvedett a Monza csapatától. A Bayern München idei harmadik bajnokiján is döntetlent játszott, így a Bundesliga első 5 helyezettje közt már csak 3 pont a különbség. A Barcelona sorozatban negyedik bajnokiján győzött, míg a Real Madrid tegnap 2 perc alatt lőtt 2 gólt a kiesés elől menekülő Valenciának.

A hét eddigi legnagyobb meglepetése azonban a Serie A utolsó helyén álló Cremonese csapatához köthető, amely a Napoli után az AS Romát is kiejtette az Olasz Kupából, s bejutott az elődöntőbe, ahol a Fiorentina lesz az ellenfele.

Egy magyar fiú Európa közepén

Noha az elmúlt két évtizedben volt már rá példa, hogy egy-egy magyar vagy szlovák játékos igencsak messzire jutott az anyaországtól, s egy nagycsapatban is megállta a helyét (gondoljunk csak Gera Zoltánra, Martin Škrtelre, Marek Hamšíkra, Dzsudzsák Balázsra vagy épp Gulácsi Péterre), Szoboszlai Dominik és Milan Škriniar nagyon közel járnak ahhoz, hogy világklasszis szintre jussanak.

A 22 éves Szoboszlai például egyre többször szerepel az olyan összeállításokban, amelyekben a jövő meghatározó futballistáinak tartott játékosokat listázzák. Szoboszlai karrierútja is példás, hiszen a játékos 15 évesen, egyedül költözött Salzburgba, ahol kemény munka árán küzdötte fel magát az RB Salzburg felnőttcsapatába. A Lipcsébe való „házon belüli” átigazolás szintén okos és tudatos lépés volt, hiszen az akkor 20 éves magyar középpályás fontosabbnak tartotta az állandó játéklehetőséget, minthogy egy nagyobb nevű klub kispadját koptassa.

Nyilatkozatai alapján Szoboszlai néhány évig még egészen biztosan Lipcsében és a Bundesligában fog maradni, ám jelenlegi teljesítménye alapján (16 bajnokin 8 gólpassz és 3 gól) könnyen lehet, hogy hamarosan bekopogtat érte a Bayern München. Szoboszlai Dominik legnagyobb álma a Bajnokok Ligája győzelem, amihez azonban nemcsak egy jó csapat, hanem további jó döntések is szükségesek, már ami a karriert illeti.

Lionel Messinek szlovák csapattársa lesz

Minden bizonnyal a BL-győzelemre áhítozik a 27 esztendő szlovák válogatott hátvéd, Milan Škriniar is, aki nem hosszabbította meg az Internél nyáron lejáró szerződését. A garamszentkereszti (Žiar nad Hronom) születésű Škriniar 2017-ben a Sampdoriától érkezett az Interhez, és egy csapásra alapember lett belőle. Az évek során edzők jöttek és mentek, ám a szlovák kirobbanthatatlan volt a milánói védelemből, miközben egy olasz bajnoki címmel, egy olasz kupával, két szuperkupával, valamint egy Európa-liga ezüstéremmel lett gazdagabb.

Škriniar néhány éve még úgy nyilatkozott hogy hasonló pályaívet szeretne, mint amilyen honfitársának, Marek Hamšíknak volt a Napolinál.

A szlovák az utóbbi időben többször is csapatkapitányként vezette pályára a Nerazzurit, ám a klub szűkös anyagi helyzete miatt az elmúlt két évben többször is felmerült az eladása. Idén nyáron bejelentkezett érte a PSG, ám a franciák nem tudtak dűlőre jutni az Interrel. A párizsiak így kivárásra játszottak, s miután Škriniar szerződéshosszabbítási tárgyalásai nem vezettek eredményre, a szlovák játékos nyáron ingyen igazol Párizsba – valószínűleg busás aláírási pénzért és nagyobb, körülbelül 10 millió eurós fizetésért cserébe.

A történet tanulsága egyrészről az, hogy a klubhűség manapság már csak romantikus vágyálom a szurkolók részéről. Škriniar az Interben tényleg legenda lehetett volna, ám az ő oldalálról nézve is érthető, ha pályája csúcsán nem szalasztana el egy ilyen, életre szóló lehetőséget.

A Premier League mindenki felett

Az angol első osztály már eddig is egy külön ligának számított a többi bajnoksághoz képest, ám a januári átigazolási időszakban (amely hagyományosan a keretekben lévő apróbb „lyukak” betömésére szolgál) a Premier League csapatai megadták a kegyelemdöfést a kétkedőknek. Az angol csapatok rekordnak számító 921 millió eurót költöttek el csak januárban, amiből a Chelsea 329 millióval vette ki a részét.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a londoniak tavaly nyáron 280 milliót költöttek el, akkor az ember tényleg elgondolkodik azon, hogy valami itt nagyon nincs rendben.

Pedig nincs ebben semmi meglepő. A televíziós közvetítések jogdíjaiból származó bevételek miatt a Premier League eddig is jóval a többi topliga felett állt. Az említett jogdíjak évek óta 1 milliárd euró fölé rúgnak, s az összeg 50%-a egyenlő arányban oszlik el a 20 csapat között. A további 25%-25%-ot pedig a szezonvégi helyezés és a közvetített mérkőzések száma alapján osztják el.

Nézzük meg ezt az Everton példáján keresztül, amely a 2020/21-es szezonban a 10. helyen, a mezőny közepén végzett. A hazai közvetítési jogdíjakból alapól 34 millió euró ütötte a liverpooliak markát, összességében pedig 81 millió eurót tehettek zsebre. Mindeközben a külföldi közvetítési jogdíjakból is csurrant-cseppent 65 millió. Ez összesen 146 millió euró – és ezek csak a közvetítési jogdíjak. Még nem beszéltünk a szponzori pénzekről és a jegybevételekről.

Almát a körtével nem szokás, de tekintsünk most el ettől, és hasonlítsuk össze ezeket az állapotokat az olasz viszonyokkal. A Serie A csapatai januárban mindössze 31 millió eurót költöttek erősítésekre. A Juventus botrányba keveredett, az Inter a pénzügyi csőd szélén áll, a Milan pedig ugyancsak nem túl versenyképes.

Ha mindehhez hozzávesszük azt, hogy Olaszországban csak a Juventusnak van saját stadionja (és valós bevétele a jegyeladásokból), hogy az olasz liga közel sem olyan népszerű külföldön, és hogy a közvetítési jogokból a Seria A csapatai jóval előnytelenebbül részesülnek, mint az angol klubok, akkor máris világossá válik, miért tud néhány angol középcsapat rendre elhappolni egy-egy játékost az AC Milan vagy az Inter elől.

7 hír egy mondatban
1. Olasz sajtóhírek szerint hamarosan újabb 20 pontot vonhatnak le a Juventustól, amely így a Serie A utolsó helyére kerülhet.
2. A vb-győztes argentin középpályás, Enzo Fernández lett a Premier League legdrágább játékosa, miután a Chelsea 121 millió euróért szerződtette őt a Benficától.
3. A Manchester United 29 esztendős világbajnok hátvédje, Raphael Varane visszavonul a francia válogatottból.
4. Az Arsenal a BL-győztes és Európa-bajnok olasz Jorginhóval erősített, akit 14 millió euróért szerződtetett a Chelsea-től.
5. Paul Pogba újra megsérült, így a Juventushoz nyáron visszatért francia középpályás bemutatkozása továbbra is várat magára.
6. A Manchester City portugál védője, Joao Cancelo az idény végéig a Bayern Münchenhez került kölcsönbe, így a játékos a LaLiga, a Serie A és a Premier League után a Bundesligában is kipróbálhatja magát.
7. A mexikói Pumas 5 millió eurós kártértérítést követel a jelenleg nemi erőszak miatt börtönben ülő Dani Alvestől.
Hétvégi menü
február 3. (péntek)

20:30 – FC Augsburg-Bayern Leverkusen (Bundesliga)
21:00 – Chelsea-Fulham (Premier League)
21:00 – Athletic Club-Cádiz CF (LaLiga)
február 4. (szombat)
13:30 – Everton-Arsenal (Premier League)
15:30 – Borussia Dortmund-SC Freiburg (Bundesliga)
15:30 – Union Berlin-Mainz 05 (Bundesliga)
15:30 – Eintracht Frankfurt-Hertha BSC (Bundesliga)
16:00 – Aston Villa-Leicester City (Premier League)
16:00 – Manchester United-Crystal Palace (Premier League)
16:00 – Wolverhampton-Liverpool (Premier League)
17:00 – PSG-Toulouse (Ligue 1)
18:00 – AS Roma-Empoli (Serie A)
18:30 – Atlético Madrid-Getafe CF (LaLiga)
20:45 – Sassuolo-Atalanta (Serie A)
február 5. (vasárnap)
12:30 – Spezia-Napoli (Serie A)
14:00 – Mallorca-Real Madrid (LaLiga)
15:30 – Stuttgart-Werder Bremen (Bundesliga)
17:30 – Wolfsburg-Bayern München (Bundesliga)
17:30 – Tottenham Hotspur-Manchester City (Premier League)
20:45 – Inter-AC Milan (Serie A)
21:00 – Barcelona-Sevilla (LaLiga)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.