2023. augusztus 17., 19:36

Szoboszlai és Kerkez szemtől szemben, a Bayern Kane-el venné elejét a tavalyi blamázsnak

A hét végén elrajtol a Bundesliga és a Serie A új idénye is, míg Angliában „magyaros rangadót” rendeznek, hiszen a Kerkez Milost soraiban tudó AFC Bournemouth az Anfieldre látogat, ahol várhatóan Szoboszlai Dominikkel is összeakasztja majd a bajuszát.

Szoboszlai Dominik
Fotó: TASR

A válogatottbeli csapattársaknak egyébként nincs okuk a panaszra, hiszen remekül sikerült a Premier League-ben való debütálásuk. A 19 éves Kerkez Milost új csapatának szurkolói rögtön a mérkőzés legjobbjának szavazták meg, míg Szoboszlairól maga Jürgen Klopp áradozott.

Dominik félelmetesen jó, ma három poszton is játszott”

– nyilatkozta a Liverpool trénere, miután a klub 1-1-es döntetlent ért el a Chelsea otthonában.

De a kikötővárosiak korábbi aranylabdás csatára, Michael Owen is megdicsérte a 22 éves magyar játékos teljesítményét: „Nyomás alá helyezték, amikor megkapta a labdát egy veszélyes területen, a saját térfele közepén és egy finom passzt választott, amiből aztán egy csodás csapatjátékra épülő gól született."

Kane továbbra is töretlen

A múlt hét elején Neymar maradásáról és esetleges kulcsszerepéről elmélkedtünk, aztán jött a hír, hogy a brazil távozni szeretne a francia fővárosból, s azóta már alá is írt az Al-Hilalhoz. A fél nyár Kylian Mbappé és a PSG közti viszony megromlásáról szólt, a szaúdi klubok és a Real Madrid pedig már rajtra készen álltak – jelen állás szerint azonban úgy néz ki, hogy a világbajnok francia támadó marad a csapatnál és kitölti a szerződését.

Ilyen körülmények között került sor egy kevésbé izgalmas, ám annál nagyobbat csattanó transzferre: Harry Kane Münchenbe igazolására.

Az üzletnek a Bayern illetékesei és szurkolói mellett leginkább Alan Shearer, a Premier League gólrekordere örülhetett, aki 1992 és 2006 között 260 találatot szerzett, s akire a legnagyobb veszélyt maga Kane jelentette. Így viszont mindenki jól járt.

A 30 éves brit támadó közel 20 évig tartozott a Tottenham kötelékébe, s 2009-től játszott a londoni klub felnőtt csapatában. Hiába lépett azonban pályára 317 mérkőzésen, s lőtt 213 gólt, a nagyobb sikerek és trófeák sajnos elkerülték úgy a Spurst, mint magát Kane-t. Persze, erről nem feltétlenül ő tehetett, hiszen a szóban forgó idő alatt két Angol Ligakupa döntőt, egy Bajnokok Ligája döntőt és egy Eb-döntőt is játszott.

Kane tehát trófeákra éhesen érkezett Münchenbe, ahol a tavalyi szezon valóságos hullámvasút volt. Ismétlődő hullámvölgyek, kései edzőcsere, elbukott kupa- és BL-szereplés, s egy idegtépő utolsó forduló, ahol talán még a bajorok sem hitték el, hogy a Borussia Dortmund két pontos előnyről bukja majd el a bajnoki címet. Mindemellett a Bayern az egész szezon során szenvedett Robert Lewandowski hiányától, aki a Barcelonában és a La Ligában is gólkirályi címig jutott. Harry Kane tehát egyszerre lehet pótlék és biztosíték, hogy ne ismétlődhessen meg a tavalyi forgatókönyv.

Az angol támadónak mindenesetre lesz mit emlegetnie az unokáinak, hiszen múlt hét pénteken még a repülőtérről fordították vissza, vasárnap pedig már pályára is lépett az RB Leipzig elleni német Szuperkupa döntőjén.

Dani Olmo mesterhármasa azonban ellopta a show-t és a trófeát a Bayern és Kane elől, így a 100 millió euróért szerződtetett támadónak továbbra is várnia kell első nagyobb sikerére. Persze, Harry Kane-t nem kell félteni: vasárnapi bemutatkozó sajtótájékoztatóján ugyanis kijelentette, hogy az új futballidény végén szeretné megnyerni a BL-t a Wembley-ben.

Szabad a gazda Olaszországban

Itália földjét már múlt vasárnap baljós hangulatú hírek lepték el, hiszen Roberto Mancini, a válogatott szövetségi kapitánya bejelentette lemondását. A sajtó szinte egyből bedobta a jelenleg munkanélküli Antonio Conte, a Napolitól nemrég távozott Luciano Spalletti, s a (még) mozdíthatatlan Massimiliano Allegri nevét. Mindemellett különféle elméletek láttak napvilágot Mancini távozásának lehetséges okairól. A 2021-es Eb-győzelem óta tartó hullámvölgy, Gianluca Vialli halála – s egy mesés szaúdi ajánlat.

A legfrissebb hírek szerint ugyanis nemcsak a klubcsapatokat, hanem a regnáló Európa-bajnok háza táját is megkörnyékezték a közel-kelet mágnásai, akik felajánlották Roberto Mancininek a busás fizetéssel járó szaúdi szövetségi kapitányi címet.

Ne feledjük, hogy Szaúd-Arábia Görögországgal és Egyiptommal közösen szeretne pályázni a 2030-as világbajnokságra, s ha valóban egy tudatos projektet próbálnak véghez vinni, akkor még időben hozzá kell látniuk a nemzeti válogatott brandjének felépítéséhez. Ősszel ugyanis kezdődnek a vb-selejtezők, nem beszélve a közelgő katari Ázsia-kupáról.

Mancini lemondása mindenesetre megrendítette az olasz közvéleményt. Andrea Abodi olasz sportminiszter például azt írta közösségi oldalán, hogy elgondolkodott, vajon a nemzeti válogatottnál nemrég bejelentett kinevezéseket Mancini hagyta-e jóvá vagy sem.

Meglepődtem, csalódtam és megdöbbentem"

– fogalmazott a politikus.

Mindeközben maga Mancini is megszólalt, aki elmondta, döntésének semmi köze a szaúdiakhoz, ellenben valami megváltozott a válogatottnál, s már nem érezte azt a magabiztosságot, amit korábban. Tény, hogy Gianluca Vialli halála valóságos űrt hagyott maga után, nem csupán a válogatottnál, hanem Roberto Mancininél is.

Az olasz mester talán rájött arra, hogy egykori csapattársa, barátja és bajtársa nélkül már semmi sem lesz ugyanaz. Pedig a legújabb változtatások értelmében a mindenkori olasz szövetségi kapitány nagyobb felügyeletet kapna a korosztályos válogatottak felett, akár taktikai szinten is, amely jóval mélyebb szintű építkezést és hatáskört feltételez. Mancini azonban valamiért úgy érezte, elég volt.

Mire ez az írás megjelenik, talán már be is jelentik őt a szaúdiak kispadjára, vagy épp rácáfol a híresztelésekre, s egy ideig távol tartja magát a futball világától. Akárhogy is lesz, az olaszoknak sürgősen meg kell oldaniuk az utódlás kérdését, hiszen küszöbön az Észak-Macedónia és Ukrajna elleni Eb-selejtező, az „Azzurri” pedig nem áll valami fényesen a tabellát tekintve.

A hét videója

Neymar becsekkolt. A szaúdi Al-Hilal 90 millió eurót fizetett a 31 éves brazil szélsőért, aki évi 150 millió eurót fog keresni.

Ízlelgessük. A világ legdrágább átigazolási rekordját tartó Neymar egyébként illusztris társaságba érkezett, hiszen a közel-keleti klub olyan neveket cserkészett be a nyáron, mint Kalidou Koulibaly, Rúben Neves, Malcolm vagy épp Sergej Milinkovic-Savic.

A hét mérkőzése

Tegnap este rendezték Athénban az Európai Szuperkupa döntőjét, melyen a Bajnokok Ligája győztes Manchester City és az Európa-liga győztes Sevilla néztek farkasszemet egymással.

Lendületes, végig lüktető és rendkívül kiélezett találkozót hozott a két csapat mérkőzése. A Sevilla szerezte meg a vezetést Juszef En-Nesziri révén, aki a 25. percben bólintott Ederson kapujába. A második félidő elején a spanyolok tovább növelhették volna az előnyüket, ám a Manchester City brazil hálóőre többször is bravúrosan hárított.

Nem sokkal később aztán a kékek saját nevelésű fiatal tehetsége, Cole Palmer egyenlített, a rendes játékidő végéig pedig már nem született gól, így a Szuperkupa sorsáról egy ugyancsak kiélezett büntetőpárbaj döntött.

Egészen az ötödik körig nem született hiba, mígnem a lépéskényszerbe kerülő szerb Gudelj a kapufára lőtte labdát, amivel a Manchester City első, Pep Guardiola pedig ötödik Európai Szuperkupáját hódította el.

7 hír 1 mondatban

A Sky értesülései szerint a Lazio két éves szerződést ajánlott a Tottenham 36 éves francia kapusának, Hugo Llorisnak.

Bár a Manchester United és a West Ham megegyeztek Harry Maguire klubváltásáról, a játékos úgy döntött, marad az Old Traffordon, s megküzdene a helyéért.

A Liverpool 53 + 5 millió fontért szerződtette a Southamtpon középpályását, Romeo Laviát.

A Barcelona hivatalos honlapján jelentette be, hogy a következő három évre korábbi játékosa, a portugál Deco lesz a klub sportigazgatója, míg a jelenlegi szakember Mateu Alemany a nyári átigazolási szezon zárultával távozik.

Rudy Galetti spanyol újságíró értesülései szerint a szaúdi Al-Ittihad bejelentkezett a Liverpool támadójáért, Mohamed Salah-ért.

Az Inter német szélsője, Robin Gosens a Schäfer Andrást is soraiban tudó Union Berlin csapatához igazolt.

Az AS értesülései szerint a Tottenham, a Manchester United és az Arsenal is érdeklődik a Barcelona távozni kívánó támadója, Ansu Fati iránt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.